A döntés a legnagyobb francia parfümgyártó-cégeket - köztük a Christian Diort, a Kenzót, a Guerlaint és a Givenchyt magába foglaló LVMH csoportot, valamint a Loréalt, a Chanelt, az Yves Saint Laurent-t, az Estée Laudert, az Elco-Clinique-et és a Sheidót (Jean-Paul Gautier cége) -, a forgalmazók közül pedig a Marionnaud-t, a Sephorát és a Nocibét érinti.
A francia gazdasági versenyhivatal nyomozói 1997 és 2000 között száz embert hallgattak meg és 109 üzletben négyezer árat rögzítettek. Megállapításuk szerint a gyártók előre meghatározták a parfümök fogyasztói árát, és az ennél olcsóbban forgalmazó cégek ellen retorziókat alkalmaztak. A gyártók nemcsak a forgalmazóiknak szabták meg a nagykereskedelmi árakat, hanem a bolti árakat is egységesítették. Ez a gyakorlat ellentétes az árak szabadságának piacgazdaságban alkalmazott elvével. A tiltott gyakorlat a versenyhivatal szerint legalább 3 százalékkal, azaz összesen 72 millió euróval növelte a termékek árát.
A kiterjedt kartellezés ellenőrzésére a gyártók "árrendőrséget" hoztak létre, amely a parfümériákban ellenőrizte rendszeresen a polcokra kitett termékek árát. A kereskedelmi retorzióktól csak a kis független hálózatokat kímélték meg az óriások.
A kartellezők termékeik luxus jellegére hivatkoztak a védekezés során. A legnagyobb, 14,45 millió eurós bírság az LVMH-t sújtja, amely egyben a 9,4 millióra büntetett Séphora tulajdonosa is. A Marionnaud-nak 12,8 millió eurót kell fizetnie. Az LVMH, a Chanel és a Nocibé azonnal fellebbezett a döntés ellen. Az ágazati szövetség (Fédération des Industries de la Parfumerie - FIPAR) elnöke szerint tíz évvel ezelőtt ma már elképzelhetetlen koncentráció volt gyakorlatban a forgalmazásban, de napjainkra az elosztó piacon sokkal nagyobb verseny alakult ki. A versenyhivatal ugyanakkor nincs meggyőződve arról, hogy a 2000-es ellenőrzések óta nem szakadt meg a tiltott gyakorlat.
46,2 millió eurós bírság a legnagyobb francia parfümgyártóknak
A francia gazdasági versenyhivatal a parfümök árának magas szinten tartására létrehozott kartellben részt vevő 13 parfüm- és kozmetikai gyártóra, valamint a cégek három forgalmazó hálózatára 46,2 millió eurós bírságot szabott ki, adták hírül szerdán a francia napilapok.