Összességében a támogatási rendszer finanszírozására rendelkezésre álló 97,5 milliárd forintnak több mint 50 százaléka szolgálna foglalkoztatási célokat az eddigi 22 százalékkal szemben. A közfoglalkoztatási támogatás havi összege az öregségi nyugdíj legkisebb összegével egyezne meg.
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium parlamenti előterjesztéshez készített szabályozási koncepciója szerint az „Út a munkához” program 2009-ben induló intézkedései hatására jelentősen, körülbelül 80-100 ezer fővel csökken az aktív korú segélyezettek száma.
Az átalakítás fő iránya, hogy a jelenleg rendszeres szociális segélyt igénybevevő, de munkára képes személyek a jövőben nagyobb mértékben vegyenek részt a foglalkoztatásban, ezért a jelenlegi segélyezetteket két csoportba vonná.
Az egyik csoportba a rendszeres szociális segélyben részesülők (pl. munkavégzésre nem kötelezhetők: 55. évüket betöltötték, három vagy több gyermeket egyedül nevelők, egészségügyi állapotuk miatt munkavégzésre alkalmatlanok), a másikba a közfoglalkoztatási támogatásban részesülők (pl. közfoglalkoztatásban való részvételre kötelezettek, álláskeresők, az Állami Foglalkoztatási Szolgálattal együttműködésre kötelezettek) tartoznak.
A segélyezett 200 ezer fős népesség mintegy fele nem tud munkát vállalni, ők ezután is rendszeres szociális segélyre jogosultak. A munkára képes „célcsoport” az Állami Foglalkoztatási Szolgálattal (ÁFSZ) tartja kötelezően a kapcsolatot, mellyel továbbra is álláskeresési megállapodást kötnek. Ennek elemeit (pl. a közfoglalkoztatásban, képzésben való részvétel) kötelező jelleggel be kell tartaniuk.
Amennyiben a szolgálat átmenetileg sem foglalkoztatást, sem képzést nem tud nyújtani, és az önkormányzat sem biztosít közfoglalkoztatást, az önkormányzat a nyugdíjminimum összegével megegyező mértékű, újonnan bevezetendő ellátást, úgynevezett közfoglalkoztatási támogatást folyósít.
Azok esetében, akik az előírt foglalkoztatási kötelezettségeiket vagy az álláskeresési megállapodásban kötelezően megjelölt elemet nem teljesítik, a támogatás megszüntetésére kerül sor.