2p

A GVH szerint a Ryanair megtévesztő tájékoztatási gyakorlatot folytatott magyar nyelvű foglalási oldalán, ezért 50 millió forintos bírsággal sújtották.

A GVH két, egymással összefüggő magatartás értékelésekor azt vizsgálta, hogy egyrészt megfelelő tájékoztatást kap-e a fogyasztó az árfolyamváltások közötti választási lehetőségről (a saját banki, illetve a Ryanair átváltási rendszeréről), másrészt a Ryanair információja valós-e.

A GVH döntése szerint a Ryanair 2012 februárja és 2015 októbere között, a repülőjegyek foglalásakor (azokban az esetekben, ahol eltérő volt az indulási ország pénzneme a foglaláskor használt bankkártya pénznemétől)

  • nem tájékoztatta megfelelően a fogyasztókat arról, hogy a Ryanair Dinamikus Valuta Átváltási Rendszere helyett választhatnák a saját bankjuk átváltását, azaz átváltási árfolyamait is, hiszen csak a foglalási folyamat végén, a kártyaadatok megadását követően alig észrevehetően hívta fel a fogyasztók figyelmét e tényre, és így alapbeállításként a Ryanair rendszere érvényesült;
  • megtévesztette a fogyasztókat, mert hamisan ígérte, hogy a Ryanair rendszerének "választásával" jobban járnak, mint saját banki átváltásaikkal.

A GVH a Ryanairre kirótt bírság kiszabásakor a társaság hazai (árfolyamváltással érintett) értékesítéséből származó árbevételére (annak 3%-ára) alapozott.

A jogsértésért 50.000.000 forint bírságot szabott ki a GVH, áll a szervezet közleményében.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!