4p

Ötödrészben kormányzati támogatásból, 6,15 milliárd forintból megvalósuló beruházással hoz létre új kutatás-fejlesztési központot (K+F) Győrben az Audi - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a járműgyártó magyarországi leányvállalata fennállásának 25. évfordulóján rendezett budapesti eseményen, hétfőn.

Elmondta: az e-motorok és új generációs belső égésű erőforrások kutatásával, fejlesztésével foglalkozó létesítményben harminc új fejlesztőmérnök kap állást. Hozzátette, a járműipar a magyar gazdaság zászlóshajója, amelynek termelési értéke először tavaly haladta meg a nyolcezer milliárd forintot, ezzel az ipari kibocsátás 28,7 százalékát adva.

Szijjártó Péter közlése szerint a magyarországi járműipar exportja két százalékkal, belföldi árbevétele hét százalékkal nőtt, az export aránya pedig 91,8 százalék volt. Kifejtette, aki sikeres az autóiparban, az sikeres az új ipari korszakban is. Úgy vélte, Magyarország helyes döntést hozott akkor, amikor az autóiparra helyezte a fókuszt, hiszen aki a mostani, modern ipari korszakban autóipari beruházásokat tud magához vonzani, az sikeres tud lenni a teljesen új versenyfeltételeket támasztó, teljesen új technológiai megoldásokra épülő ipari korszakban is.

Elmondta, negyedszázada kevesen gondolták, hogy az Audi mostanra nyolcmilliárd eurónál nagyobb összeget ruház be Magyarországon. Aláhúzta, közvetlenül 12 ezer 300, a beszállítókkal együtt 30 ezer embernek ad munkát, a világ legnagyobb autóipari motorgyárát üzemelteti, és az ország egyik legnagyobb árbevételű és exportorientált cége. A miniszter "elképesztő sikersztorinak" nevezte az Audi negyedszázados győri jelenlétét.

Fotó: Audi Hungária
Fotó: Audi Hungária

Achim Heinfling, az Audi Hungaria Zrt. ügyvezető elnöke arról beszélt: az Audi történelmet írt Magyarországon, amikor 1993-ban létrehozta első Németországon kívüli gyárát 65 ezer négyzetméteren, 700 alkalmazottal, napi kétezresre tervezett motorkibocsátással.

Mint mondta, ma már 12 ezer 300-nál magasabb a munkatársak száma, akik tavaly - ötmillió négyzetméteren - 1 millió 965 ezer 156 erőforrást és 105 ezer 491 autót állítottak elő. Közölte, fennállásának negyedszázada alatt a győri gyárban 33 millió motor és - a gyártás 1998-as indítása óta - 1,15 millió jármű készült.

A jövőről szólva kijelentette, "folytatjuk azt, amit a legjobban tudunk, motorokat és autókat gyártunk, a legmagasabb színvonalon", jelezve, hogy ebben az évben kezdődik az elektromos erőforrások és a Q3-as modell sorozatgyártása Győrben.

Achim Heinfling hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a vállalatnak remek az együttműködése a várossal és a kormánnyal, és az ország kedvező gazdasági környezetének - benne az elkötelezett munkavállalóknak - komoly szerepe van abban, hogy az európai autógyártás egyik központja itt jött létre.

Borkai Zsolt, Győr polgármestere az eseményen kiemelte: az Audi 25 évvel ezelőtti döntésében fontos szerepet játszott, hogy a vállalat számított a magyar emberek szorgalmára, tehetségére, kitartására, a városban rejlő lehetőségekre, hangsúlyozva, hogy mára a gazdaság mellett az Audi az élet számos területén jelen van a városban és együtt gondolkodik azzal, legyen szó a kultúráról, az oktatásról, a sportról vagy az egészségügyről. A polgármester kiemelte, ahhoz, hogy a vállalat és a város eredményesen működjön együtt, szükség volt a kormányzat megfelelő hozzáállására is, amellyel lehet közösen gondolkodni és cselekedni. Hozzátette, az Audi elkötelezett munkavállalói nélkül sem a gyár, sem a város, sem az ország nem lenne ennyire sikeres.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!