2p

Előre öko-gazdálkodók, kiskérődzős tejtermelők, borászok!

A rendelkezésre álló vidékfejlesztési források mentén, összesen mintegy 63 milliárd forint keretösszeggel, három új pályázati felhívást jelentetett meg az Agrárminisztérium. A pályázati lehetőségek az élelmiszer-feldolgozás és a borászat, az ökológiai gazdálkodás, valamint a kiskérődző-tejágazat szerkezetátalakításának támogatását szolgálják.

  • A most megjelent felhívások közül újabb, mintegy 12 milliárd forint keretösszegű pályázati kiírással számolhatnak az ökológiai gazdálkodást folytatók. 2016-ban ezen a területen már születtek támogatói döntések, akkor az Irányító Hatóság közel 2200 kérelmet támogatott, 62 milliárd forint összegben.
  • A kiskérődző-tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatásra mintegy 680 millió forintot csoportosított át a tárca, melynek célja a juh- és kecskeágazat helyzetbe hozása. Mindkét vidékfejlesztési pályázat esetében a támogatási kérelmek benyújtására 2018. december 1-től nyílik lehetősége a gazdálkodóknak.
  • Az Agrárminisztérium az élelmiszeripar és a borászat számára is megjelentetett egy újabb, 50 milliárd forint keretösszegű pályázatot, ami a mezőgazdasági termékek feldolgozására irányuló beruházások sikeres megvalósítását szolgálja. Az Irányító Hatóság a korábban megjelent vidékfejlesztési pályázatok keretében már közel 150 milliárd forint támogatás megítéléséről döntött az ágazati szereplők részére. A Vidékfejlesztési Program napokban megjelent új élelmiszeripari pályázatára 2019. január 2-től nyújthatók be a támogatási kérelmek. 

A pályázati felhívások részleteiről a www.szechenyi2020.hu oldalon tájékozódhatnak az érintettek.
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!