2p

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa megállapította, hogy az Örökjáradék Ingatlanbefektető Zrt. és a Hild Ingatlanbefektető Kft. 2005-ben és a 2006-ban a „Hild Örökjáradék program”-ról adott piaci tájékoztatásukkal megtévesztették a fogyasztókat, ezért 500 ezer, illetve 13 millió forintos versenyfelügyeleti bírságot szabott ki.

A "Hild Örökjáradék programhoz" kapcsolódóan a Hild Kft. szervezésében folyamatos és intenzív kommunikációs kampány zajlik. Ennek vizsgálata során a GVH megállapította, hogy az Örökjáradék Zrt. és a Hild Kft. a 2005. és a 2006. évben a program pénzügyi hátteréről, illetve a "Hild Örökjáradék program" által kínált szolgáltatásokról adott egyes tájékoztatásaik kapcsán a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsítottak - áll a GVH szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

A Gazdasági Versenyhivatal többek közt azt az állítást kifogásolta, amely szerint a Deutsche Bank London tulajdoni érdekeltséggel rendelkezik a cégben. A Deutsche Bank London által megkötött megállapodásból az sem következik, hogy a "Hild Örökjáradék program" hátterében egy 40 millió eurós banki finanszírozás áll, az adott összeg nem éri el ezt a mértéket. A Versenytanács továbbá sérelmezte, hogy a fogyasztóknak szóló tájékoztatásokban igen hangsúlyosan jelent meg, hogy a pénzügyi hátteret a Deutsche Bank biztosítja, az Örökjáradék mögött a Deutsche Bank áll, illetve az életjáradéki szerződéseket 100 százalékban a Deutsche Bank finanszírozza. Ugyanakkor a tájékoztatásokban az nem szerepelt, hogy ez a háttér a megállapodás szerint csak az abban előre meghatározott időtartamig áll fenn. A GVH egyéb túlzó állításokat is feltárt, így például nem nyert igazolást, hogy a "Hild Örökjáradék" lenne a piacon fellelhető legjobb, legbiztonságosabb ajánlat.

A versenyhatóság mindkét vállalkozás versenyjogi felelősségét megállapította, s a határozat kézhezvételétől megtiltotta a jogsértő magatartás további folytatását. A bírság megállapításakor a Versenytanács a felmerült reklámköltségekből indult ki.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!