Jelezte: az idei évben a gazdasági válság miatt az éves árbevétel az eredetileg tervezett 95 milliárd forinttal szemben várhatóan 92 milliárd forint lesz. Megjegyezte: a társaság a csökkenő árbevételhez igazította a költségeit.
Márkus Imre kifejtette, hogy a költségcsökkentés mintegy felét az üzemanyagon spórolták meg, részben a korszerűbb mozdonyok kevesebbet fogyasztanak, részben pedig a fuvarcsökkenés miatt kevesebb mozdony közlekedett. Jelentős költségcsökkenést értek el a humánterületen, éltek a korengedményes nyugdíjazás lehetőségével, illetve az augusztusban módosított kollektív szerződésben bevezették a rugalmas foglalkoztatást. A költségek csökkenéséhez vezetett az is, hogy a szolgáltattervezőknél teljesítménybérezést vezettek be az év második felében.
Az évértékelésében kiemelte, hogy a MÁV-Trakciónál egész évben munkabéke volt, mivel a szakszervezetekkel, kiváltképp a Mozdonyvezetők Szakszervezetével közösen megoldást találtak a gazdasági válság kezelésére, a foglalkoztatás biztonságának megőrzésére.
A vezérigazgató kitért arra, hogy a válság hatására szűkült a vasúti piac. Az árufuvarozáshoz mintegy 32 százalékkal, a személyszállításban 3-6 százalékkal kevesebb vontatási szolgáltatást rendeltek meg a vasúttársaságok.
Márkus Imre sikerként értékelte, hogy a válság ellenére nem kellett fejlesztéseket leállítani 2009-ben, "beruházási pénzt nem kellett folyó finanszírozásra fordítani" - mondta. Az M47 sorozatú dízel tolató mozdonyok közül nyolc darabot korszerűsítenek, ellátják az európai uniós előírásoknak megfelelő dízelmotorral és hajtásrendszerrel.
A jelentősebb fejlesztések között említette Márkus Imre, hogy a mozdonyfedélzeti berendezést tovább bővítik, a mozdonyvezetők ezen keresztül kapják meg az aktuális rendelkezéseket. A terveknek megfelelően, az év végéig az összes dízelmozdonyt ellátják az üzemanyagtöltőhöz csatlakozó berendezéssel, ami kontrollálja az üzemanyagvételezést.
A pozitív fejlemények közé sorolta a vezérigazgató, hogy aláírták a 25 darab új TRAXX mozdonyok beszerzését lezáró finanszírozási szerződését, és arra kérték a Bombardier céget, lehetőség szerint minél előbb szállítsa le az első járműveket.
A vezérigazgató elmondta, hogy folyik a jövő évi üzleti terv készítése, amelyben a üzleti kockázatokat a 2009. évhez képest minimalizálni szeretnék.
MTI/Menedzsment Fórum