2p

A kormány Andrási Miklóst, a MÁV elnök-vezérigazgatóját jelölte ki képviselőjének a vasutas szakszervezetek által közösen kezdeményezett kollektív munkaügyi vitán - közölte a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ).

Öt reprezentatív vasutas szakszervezet a múlt hét szerdán juttatta el a kollektív munkaügyi vitát kezdeményező levelét a Miniszterelnöki Hivatalba. A Vasutasok Szakszervezete, a Mozdonyvezetők Szakszervezete, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete közösen kezdeményezte a kollektív munkaügyi vitát, mert elutasítják, hogy a kormány jövőre 40 milliárd forinttal csökkentse a vasút finanszírozását. Kifogásolják a helyközi közösségi közlekedés, közte a kedvezmények tervezett átalakítását is.

A VDSZSZ megfogalmazása szerint Andrási Miklós "még továbbpasszolhatja a labdát", hiszen Csizmár Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal társadalompolitikai államtitkára által jegyzett levél alapján az elnök-vezérigazgató által felhatalmazott vezetők is tárgyalhatnak a vita keretében.

A szakszervezet úgy értékelte, hogy ezzel a kormányfő gyakorlatilag a MÁV-nál működő Vasúti Érdekegyeztető Tanács szintjére utalta a kérdés megtárgyalását, amit felháborítónak tartanak.

A VDSZSZ emlékeztetett arra, hogy hivatalosan szeptember 29-én, kedden kezdődik a kollektív munkaügyi vita, aminek első hét napjában még csak figyelmeztető sztrájk szervezésére van lehetőség. Megállapodás híján azonban ezt követően bármikor megkezdődhet a közösen szervezett munkabeszüntetés, ha a szakszervezetek úgy döntenek.

A munkavállalói érdekképviseletek elsősorban a vasút költségtérítéséből a kormány által tervezett 40 milliárd forint elvonását, illetve a helyközi közösségi közlekedés átalakítását kívánják megakadályozni. A vasutas szakszervezetek kedden értékelik a kialakult helyzetet.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!