A személyzeti vezető szerint a VW-nél is az Audinál már alkalmazott prémium-rendszert fogják használni a 100 ezer dolgozó számára, a kilátásba helyezett 1500 eurós prémium szerinte "elég jelentős összeg" az ösztönzéshez.
A társaságnál február közepén jelezték, hogy visszatérnek az ötnapos, 35 órás munkahéthez, vagyis a vezetés elképzelései szerint a dolgozóknak ugyanazért a bérért kellene hosszabb ideig dolgozniuk. Jelenleg a Volkswagen hat nyugat-németországi termelőüzemében négynapos, 28,8 órás munkahét van érvényben. A cégvezetés azt is kilátásba helyezte, hogy a nyugat-németországi üzemeiben növelni kívánja a termelést - mintegy 30 százalékkal -, s kevésbé jövedelmező alkatrészgyárait pedig bezárja. Bernd Pischetsrieder vezérigazgató akkor azt is kilátásba helyezte, hogy a termelékenység növelésének érdekében mintegy 20 ezer dolgozójától fog megválni a cég a következő három évben.
Mindezt a vártnál jobb 2005. évi eredményei közepette jelezte a német járműgyártó: a VW csoport adó előtti eredménye 1,72 milliárd euró lett, az adózott eredmény pedig 1,12 milliárd euró. Az üzemi eredmény - a rendkívüli tételek figyelembe vételével - 2,79 milliárd euró, ezek nélkül pedig 3,1 milliárd, ami 54 százalékos növekedés 2004-hez képest. A teljes forgalom 95,27 milliárd eurót ért el tavaly. A Volkswagen járműipari tevékenysége 1,9 milliárd eurós üzemi eredményt biztosított 2005-ben, 700 millióval többet a 2004. évinél.