1p

A fogyasztók és az egészségbiztosítók olcsóbb vásárlási lehetőségektől esnek el azáltal, hogy a fejlesztő gyógyszergyárak sajátos praktikákkal igyekeznek akadályozni más gyógyszergyárakat az úgynevezett generikus (vagyis lejárt szabadalmú, utángyártható) hatóanyagok forgalmazásában, állapította meg pénteken kiadott jelentésében az Európai Bizottság.

Egy kiválasztott gyógyszercsoportban 2000 és 2007 között hárommilliárd euró összes megtakarítást jelenthetett volna az EU-tagállamok lakosságának, ha a rendszerint olcsóbb generikus változatok időben piacra kerülnek, áll a dokumentumban, amely a gyógyszerpiaci versenyt év eleje óta vizsgáló bizottság előzetes jelentése.

A dokumentum sem cégeket, sem gyógyszereket nem említ név szerint, Neelie Kroes versenyügyi felelős szerint részben azért nem, hogy a végleges jelentés tavaszra várt elkészültéig, a következtetések levonásáig és az esetleges szankciójavaslatokig a cégek még rendbe tehessék saját házuk táját.

Kroes mindazonáltal sajtótájékoztatóján azt is leszögezte, a jelentés elég konkrétumot tartalmaz ahhoz, hogy a cégek magukra ismerjenek vagy felismerhetők legyenek.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!