1p

A humán erőforrást (HR) gyakran tekintik felesleges, erőltetett dolognak egy cég életében, és sokszor nem alaptalanul. Egy brit tanulmány szerint azonban azoknál a vállalatoknál, ahol kiterjedt hr-megoldásokat alkalmaznak, sokkal eredményesebben dolgoznak az alkalmazottak.

A két éves, kormány által támogatott kutatás során megvizsgálták az emberi erőforrás-menedzsment gyakorlatokat közel háromezer cégnél, majd összevetették ezeket a vállalati teljesítményre gyakorolt hatásukkal, írja a Management-Issues.com.

A felmérés szerint azoknál a vállalatoknál, melyek több, különböző eszközt integráltak vállalati hr-rendszerükbe – mint például továbbképzések, motivációs rendszer –, jelentősen nagyobb teljesítményt értek el a munkatársak, mint azoknál a cégeknél, ahol pusztán egy területbe koncentráltak.

A kutatás megállapította, hogy a 12 legfontosabb hatékonyságnövelő hr-irányítási eszköz a toborzásra, a továbbképzésre és az alkalmazottak megbecsülésére terjed ki. A felmérés eredményei ugyanakkor rávilágítanak arra is, hogy a fiatal vállalatoknál sokkal kiterjedtebb hr-rendszereket alkalmaznak, mint az idősebb cégeknél.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!