2p

Bár a Microsoft április 8-án megszüntette a Windows XP támogatását, a gépek negyedén még mindig az elavult operációs rendszer fut.

Több hónappal a támogatás megszűnését követően a gépek 24,8 százalékán még mindig Windows XP fut – derül ki a Netmarketshare adataiból. Úgy tűnik, hogy sok felhasználó nem fogadta meg a Microsoft frissítésre vonatkozó tanácsait és maradt a jól bevált de már igencsak sebezhető XP-nél.

Ha visszatekintünk az mfor.hu április 9-i cikkére, látható, hogy ahhoz képest alig 3 százalékkal csökkent az öreg oprendszer részaránya, mialatt a jelenlegi piacvezető Windows 7-nek – amely szintén nem a legújabb darab – közel ennyivel nőtt. Úgy tűnik, hogy a felhasználók többsége nagyon lassan vált és aki mégis rászánja magát, inkább csak kis lépésekkel halad az újabb rendszerek felé. Persze az átállást az sem segítette, hogy a start menü nélkül kiadott Windows 8 nem nyerte el igazán az emberek tetszését, a javítás pedig lassan érkezett a 8.1 formájában. Ez utóbbi egyébként 5,9 százalékos részesedést tudhat magáénak, míg a 8-as verziószámú 6,6-ot. Eközben a szinte láthatatlan Vista a gépek 3 százalékán fut.

(Forrás: Netmarketshare)

Az XP magas részaránya persze magyarázható azzal is, hogy nagyobb cégeknél, bankoknál egyszerűen túl drága lett volna gépek garmadáját átállítani újabb operációs rendszerekre. Az Egyesült Királyságban pl. olyannyira nem készültek fel, hogy a kormány 5,5 millió fontot fizetet a Microsoftnak a támogatás egy éves meghosszabbításáért.

Ezek a számok is alátámasztani látszanak azt a tendenciát, miszerint a Microsoft minden második operációs rendszere lesz sikeres. Most az a kérdés, hogy képes-e a cég olyan alternatívával előállni, amely a piacot abszolút uraló 7-es használóinak elég vonzó lesz a váltásra, pláne, hogy ennek támogatása csak 2020. január 14-én jár le.

A Windowsok mellett a Mac OS 4,1, a Linux pedig 1,7 százalékkal részesedik.

Szász Péter
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!