2005-ben a költségvetési szektor költötte a legtöbbet külső informatikai beszállítókra, összesen 108 milliárd forintot, amely így az összkiadások mintegy 21 százalékát képviseli. Második helyen a távközlési-, IT és média iparág vállalatai állnak, harmadik pedig a hazai pénzügyi szféra.
Kis cégek uralják a piacot
Az 50 főnél kevesebbet foglalkoztató informatikai vállalatok a piac több mint felét szerezték meg 2005-ben, míg a legnagyobb, 250 főnél többet foglalkoztató vállalkozások együttes részesedése 20% volt.
Az informatikai árbevételek az 1-2 főt foglalkoztató informatikai mikro-vállalkozások esetén magasabb arányban származnak szolgáltatásokból.. A 3 - 9 alkalmazottat foglalkoztató informatikai vállalatok bizonyultak a leginkább hardverorientált informatikai cégeknek, jellemzően ebbe a kategóriába tartoznak a hardver termékek eladására szakosodott kiskereskedelmi cégek. A több embernek munkát adó vállalkozások esetén az alkalmazotti létszámmal együtt nő a nagyobb hozzáadott értéket produkáló szolgáltatások részesedése az árbevételekből.
A 2005-ös informatikai piac első húsz szereplője 23,2 százalékos piaci részesedéssel bírt. A második húsz szereplő részesedése 10,1 százalék volt. Az IT szolgáltatási piac némileg koncentráltabb a hardver részpiachoz képest. A szoftver részpiac a legkevésbé koncentrált: itt az első húsz szereplő részesedése 38,2%.
Az informatikai tevékenységgel rendelkező magyarországi vállalatok informatikai tevékenységekből származó export árbevétele 2005-ben elérte a 602,1 milliárd Ft-ot. Az informatikai kivitelt a Magyarországon található, a globális vagy európai piacokra gyártó multinacionális vállalatok határozzák meg. A teljes exportárbevétel közel 90 százalékát ezeknek a vállalatoknak a Magyarországon gyártott és exportált hardver termékei (külső tárolórendszerek, nyomatók, hálózati eszközök és személyi számítógépek) tették ki.
A szoftvermegoldások 42,3 milliárd forintos volumennel a 2005-ös informatikai kivitel 7, százalékát adták. A szoftverek közül a rendszer- és hálózat-felügyeleti programok, a vertikális alkalmazások, a vállalatirányítási rendszerek valamint a térinformatikai, építészeti és mérnöki tervező szoftverek megoldási kategóriái teljesítettek 5 milliárdhoz közeli vagy a fölötti export árbevételt.
Folytatódik a kutatás
A kialakult módszertan finomításával a felmérés folytatódik a 2006-os évre vonatkozó adatok begyűjtésével és elemzésével is. A tanulmány támogatóinak alapkoncepciója szerint a kutatás hosszútávon önfenntartó lehet. Az anyagi lehetőségek függvényében az IVSZ szeretné beindítani a 2006-ban még csak tervezett további kutatási modulok (Piaci barométer, Iparági SWOT, Iparági K+F, humán erőforrás és marketingjellemzők) közül minél többet.
L. Nagy Gábor