1p

Az Európai Parlament (EP) kedden este folytat vitát Strasbourgban az EU "kormányának", az Európai Bizottságnak azon irányelv-tervezetéről, amely szerint a közbeszerzéses járművásárlásnál nem csak az árat, hanem a szén-dioxid-kibocsátást, a légszennyezést és az energiafogyasztást is kötelező lenne figyelembe venni.

Évente mintegy 110 ezer személygépjárművet, ugyanennyi kisteherautót, 35 ezer kamiont és 17 ezer buszt vásárolnak közbeszerzéssel az Európai Unióban.

Az EP környezetvédelmi szakbizottsága támogatta az irányelv-tervezetet, de néhány könnyítést javasolt a tagállamok számára. A kisebb vásárlásoknál például a tagállamoknak nem kellene alkalmazniuk az irányelvet, mert az csak felesleges adminisztratív terheket róna rájuk.

Emellett a speciális vagy sürgősségi esetekben használt - például tűzoltó, mentő, építkezési, repülőtéri - járműveknél szintén nem lenne kötelező a környezetvédelmi szempontok figyelembe vétele, mivel az azoknak megfelelő autók "sokba kerülnek, és kis számban készülnek".

Az irányelv nemcsak a hatóságokat vagy közintézményeket kötelezné, hanem az olyan magáncégeket is, amelyek szerződéses keretek között látnak el közfeladatot.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!