3p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Négy évvel ezelőtt, 1999-ben mindössze egy magyar munkatárssal indult a Vodafone Magyarországon.

Egy magyar munkatárssal kezdtek

A Vodafone Magyarország történetének kezdetére a rohamos emberi erőforrás-fejlesztés volt jellemző. 1999 őszén vették fel első magyar munkatársukat, aki egyébként marketinges volt. 2000 január végére már négyszáz magyar dolgozott a cégnél. Első körben mérnöki, ügyfélszolgálati, valamint kereskedelmi és pénzügyi poziciókba kerültek magyarok.
Ma a cégnél két külföldi dolgozik.

Globális és lokális irányelvek

Elsősorban a központilag meghatározott irányelvek szerint működik, de bizonyos pontokon lokális a magyarországi Vodafone HR-stratégiája. Mint zöldmezős beruházással pár éve felépitett cég, eltérő HR stratégiákat is kell alkalmazniuk, mint a Vodafone Csoport más tagjainak, melyek már régóta a piacon vannak. Emellett, ami minden országban eltérő, az a bérstruktúra kialakitása.

A Vodafone Csoport egészében jellemző a nyitott ajtók politikája: az átjárhatóságra, az informálisságra való törekvés. A közvetlen, tegeződő belső légkört elősegiti, hogy a munkatársak átlagéletkora huszonnyolc év.

Számos módon - intraneten keresztül, hirlevéllel stb.- tájékoztatják a cég éppen zajló történéseiről a munkatársakat. A cég alakitotta ki a negyedévente tartott alkalmazotti fórumok rendszerét, ahol a vállalat aktuális kérdéseiről lehet kérdéseket feltenni. Emellett kétévente elégedettségi felmérés végeznek az alkalmazottak körében.

A Vodafone Magyarországnak van pár saját fejlesztésű technikája a dolgozói elégedettség növelésére. Ilyen a Let's talk elnevezésű találkozó, amelyet már más országokban is átvesznek tőlük. Ennek a lényege, hogy hetente egyszer hat, véletlenszerűen kiválasztott alkalmazott egy órát tölthet a vezérigazgatóval. A vezető a Let's talk során egy tükröt kap a vállalat működésének különböző szegmenseiről, a munkatársak pedig első kézből jutnak információkhoz.

Egyéni fejlesztési tervek

Sokrétű, és sok megoldást alkalmazó képzési, oktatási rendszerrel rendelkezik a cég. A fejlesztést a felső- és középvezetői szinten Vodafone Group programokkal, valamint a Globális Vezetőfejlesztési Programmal biztositják, emellett a fejlesztés eleme többek között az éves potenciálfelmérés, a karrier- és utódlástervezés.

A legköltségesebbek képzési formák a műszaki tréningek, melyek a legújabb fejlesztések elsajátitását célozzák: milliós nagyságrendűk is lehetnek személyenként egy évben. Az egyéb szakmai tréningeket saját belső trénerek tartják, a tudásanyag speciális és gyorsan változó volta miatt. Külső tréningcégeket elsősorban a soft skill jellegű, képességfejlesztő jellegű képzéseknél vesznek igénybe.

A felsővezetés tagjainak egyéni fejlesztési tervében évente pár alkalommal nemzetközi tréningeken, képzéseken való részvétel is szerepel.

A Vodafone egyik fő törekvése, hogy munkatársai számára karrierlehetőséget nyújtson a vállalaton belül. Ennek következményeként az állások negyven százalékát belülről töltik fel, és lehetőség szerint minden álláslehetőséget meghirdetnek a cégen belül.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!