A mobilgyártó szerdai sajtótájékoztatóján Dér Attila, a társaság marketingigazgatója a tavalyi és a 2006-ban várható készülék-eladásairól is szólt. "Várakozásaink szerint a Nokia idén körülbelül 40 millió 3G/WCDMA készüléket ad el. Közel 80 millió beépített zenelejátszóval, és több mint 150 millió beépített FM rádióval rendelkező telefon eladására számítunk."
"A világon összesen közel 2,2 milliárdan rendelkeznek mobilelőfizetéssel, ebből több mint 750 millióan Nokia telefon tulajdonosok. A Nokia úgy véli, hogy az feljövő piacok, elsősorban Brazília, Kína, India és Oroszország jelenti idén és a közeljövőben a növekedés motorját, hiszen ezekben az országokban a mobilpenetráció az utóbbi időben számottevően növekedett. Jövőre ez a szám várhatóan további 1 milliárd felhasználóval fog nőni" - ismertette a marketingigazgató.
"A mobil szoftverek terén a Nokia és a Vodafone bejelentette, hogy kiterjesztik az S60 platform piacát. A megegyezés által az S60 sztenderd szoftver platformként szerepel majd a Vodafone készülék-portfoliójában. Ezáltal a Vodafone képes lesz új szolgáltatások nyújtására, versenyképesebb és még hatékonyabb módon" - közölte Dér Attila.
A gyártó ezen felül egy újfajta, úgynevezett UMA technológiás készülékek kínálatának szélesítését is tervezi, melyek akár mobilon keresztül is lehetővé teszik a IP-alapú hívásokat.
A licensz nélküli mobil hozzáférés (Unlicensed Mobile Access) olyan új technológiát jelent, amely engedélyhez nem kötött, vezeték nélküli technológiákkal, például WLAN-nal vagy Bluetooth-szal egészíti ki a szolgáltatók hálózatát. Az UMA a szolgáltatók és a felhasználók számára egyaránt új lehetőségek sorát kínálja. A fogyasztók a WLAN rádió-hozzáféréssel a jobb minőségű beltéri kapcsolat előnyeit élvezhetik, a szolgáltatók számára pedig az UMA lehetővé teszi, hogy alternatív rádió-hozzáféréssel teljes mértékben kihasználhatják cellás hálózatukat. Az UMÁ-val költséghatékony módon bővíthető tovább a cellás hálózat olyan otthonokban vagy irodákban, ahol a belső cellás lefedettség kiépítése túl nehéz vagy költséges lenne.
"A globális telefonhívások száma egyre növekszik, a vezetékes telefonokra és telefonokról indított hívások száma folyamatosan csökken, átengedi a terepet az IP-telefóniának, illetve a mobilkommunikációnak" - vetítette elő a trendeket Dér Attila.
Tunyogi Henrik
Kapcsolódó anyagok:
Közös céget indít a Nokia és a Sanyo
A Nokia építi a görög piacvezető 3G hálózatát
Továbbra is őrült növekedést vár a mobilpiacon a Nokia