1p

Ötven embert bocsát el nyíregyházi és debreceni erőművéből az E.ON Hungária Zrt. - írta szombati számában a Kelet-Magyarország.

Egyházi Nikoletta, a cég sajtószóvivője a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei napilapnak elmondta: a kedvezőtlen piaci helyzet miatt kényszerülnek a veszteségesen működő két erőműben a leépítésre, amely együttesen közel 30 százalékos mértékű lesz.

Az érdekképviseleti szervezetekkel már megkezdték az egyeztetést; a vállalat a kollektív szerződésben rögzített kompenzációt mindenképpen biztosítja, minden érintett dolgozónak a lehető legtöbb segítséget megadja.

A szóvivő megemlítette, hogy az üzemeltetését már szüneteltető nyíregyházi és debreceni kombinált ciklusú erőműben - melyek éves szinten két és fél milliárd forint veszteséget okoztak - minden lehetőséget megvizsgáltak a gazdaságossá tételhez, de a mostani piaci helyzetben és a regulált távhő jelenlegi árszintje mellett nem tudtak megoldást találni.

Az erőművek működésének szüneteltetése a két nagyvárosban nincs hatással a távhőellátásra, a szolgáltatást kazánokkal biztosítja az E.ON - közölte a Kelet-Magyarország.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!