Mára világos, hogy erre azért voltak képesek, mert termelési szervezetük éppen arra volt kihegyezve, amit az új piaci viszonyok mindenekelőtt megköveteltek - a rugalmasságot, a viszonylag nagy és növekvő választékot, a gyorsabban változó igényeknek megfelelő gyakoribb termékmodell-váltást, és mindezt a tömegtermelés hatékonyságával párosítva. Vagyis a japán modell létrejötte lényegében a rugalmas tömegtermelés modelljének megszületését jelentette. A nyolcvanas évektől kezdve Japán nem csak az utolérés egy különösen sikeres modelljét, hanem egy újfajta és a fejlett nyugati országok érdeklődésére is érdemes termelésszervezési és fejlesztési stratégiát testesített meg, és a japán minta fontos szerepet játszott az utolsó évtized amerikai és nyugat-európai munkaszervezeti fejleményeiben.
A japán termelési rendszer kialakulásának történeti kifejtését mellőzöm, már csak azért is, mert mire veszedelmes konkurrensévé vált a hagyományos tömegtermelő munkaszervezetnek, addigra kikristályosodott formát öltött. Cusumano utal rá, hogy a forditól eltérő rendszer kiindulópontját a világháború utáni sajátos japán (autó-) piaci kereslet adta, amely kis mennyiségű, de sokféle személy- és tehergépkocsi olcsó előállítását tette szükségessé - ez adta a lökést elsősorban a Toyotának, hogy egy ennek megfelelni képes termelési rendszert kísérletezzen ki. Természetesen biztosak lehetünk abban, hogy ez csak egy - habár fontos - mozzanata a történetnek. Akárhogyan is, mire a fordizmus a hetvenes elején válságba került, addigra egy kiérlelt termelési modell állt szemben a tömegtermelés hagyományos rendszerével, amely túlnyúlt a vállalatok szintjén, összekapcsolódott egyfajta gazdasági intézményi berendezkedéssel, egy markáns állami gazdaságpolitikával és egy "nemzeti innovációs rendszerrel".
A vállalatok szintjén a "japán modell" a közvetlen termelési folyamat sajátos megszervezésén és kontrollján kívül (amelyet elsősorban a Toyota "találmányaként" tartanak számon) magában foglalja a termékfejlesztés folyamatának egy speciális megszervezését (amely viszont a Honda nevéhez fűződik), továbbá a foglalkoztatási, bérezési, ösztönzési és képzési rendszert, készletezési politikát, valamint a vállalati vertikumok sajátos formáját. Masahiko Aoki hangsúlyozza, hogy mindezek nem tetszőlegesen "kerültek össze", hanem konzisztens egységet alkotnak. Természetesen a "japán modell" nem minden vállalatnál egyforma, mind ahogyan nem is egyszerre épült ki a vállalatoknál. Az éllovas a Toyota volt, majd átvették a fő beszállítók, még később a versenytársak. De a Nissan például több szempontból egészen a legutóbbi időkig erősen korlátozott formában alkalmazta a sajátos toyotista "intézményeket".
Források:
Matheika Zoltán: A japán munkaszervezet sajátosságai
Taylor, F. W.: Üzemvezetés. A tudományos vezetés alapjai
A tömegtermelés hagyományos modellje
Tanulságos az összehasonlítás kedvéért nagy vonalakban és némileg sarkítva összefoglalni a hagyományos taylori-fordi szervezet lényegét és a japán munkaszervezettel szembe állítani. Illetve taylori-fordi szervezetre épülő munkaügyi kapcsolatok fő vonásait összegezni.
