Egyre nagyobb az igény a kapcsolattartásra
Kapcsolattartás
A Dynamics CRM (Customer Relationship Management, ügyfélkapcsolati menedzsment) szoftvere iránt egyre nagyobb igény mutatkozik a világpiacon. "A terméket már 5500-nál is több felhasználó választotta. A tavalyi eladások megkétszereződtek az egy évvel korábbiakhoz képest" - mondta el az mfor.hu-nak Kristian Gotsch, a CRM EMEA régióért felelős termékmenedzsere. Hozzátette: "A program segítségével a számos beszállítóval és ügyféllel rendelkező vállalatok egyszerűsíthetik le értékesítésüket, szolgáltatásaikat és marketing tevékenységeiket."

Egy 2004-es AMR kutatás rávilágított arra a tényre, hogy a korábbi CRM projektek harmada el sem jutott a megvalósítási szakaszba, illetve a 33 százalékuknál óriási hiányosságokat tapasztaltak a felhasználók körében. Egy 2005-ös Forrester Research kutatás pedig arra mutatott rá, hogy a válaszadóik kétharmada elégedetlen volt a rendszer használatának bonyolultságával. Ezen kívül maguk a cégek is elégedetlenek voltak a CRM rendszer megtérülési mutatójával.
A Microsoft CRM rendszerét olyan globális nagyvállalatok alkalmazzák a mindennapok során, mint a Volvo, a Boeing és a Pfizer.
"A szoftvergyártó a vállalatirányítási szoftverek terén próbál vezető pozíciót kiharcolni, ennek érdekében a termékeit egyszerű kezelhetőséggel és továbbfejlesztési lehetőséggel, valamint triviális testreszabással látja el" - közölte James Utschneider a Dynamincs termékcsoport menedzsere.