2p

Rendkívül sikeresen, összesen több mint 280 millió forint összforgalommal zárult a BÁV Aukciósház 53. Művészeti aukciója. Az előzetes várakozásoknak megfelelően az összes festményritkaság elkelt. Nemcsak a festmények, de a gazdag ékszerkínálat, valamint a harmadik napon árverezett műtárgyak is kiemelkedően teljesítettek.

A különlegesen gazdag 33 millió forint kikiáltási árról induló, 326 tételből álló ékszerkollekció több mint 42 millió forint leütési árat ért el. Az aukció legsikeresebb darabja egy 1930 körül készült szoliter gyűrű, amely 2,5 millió forint kikiáltási árról indulva meg sem állt négymillió forintig. Hosszas licitharc után került új gazdájához egy 76 különböző nagyságú régi csiszolású briliánssal ékesített fülbevaló, melyért 1,6 millió forintot fizettek.

Ugyancsak sikereket hozott a Művészeti Aukció második napja is, hiszen a festményritkaságokat felvonultató aukción huszonnégyszer koppant a kalapács egymillió forint felett. A meghatározó, korszakos alkotások közül Aba-Novák Vilmos Körhinta című festményét 26 millió, míg Munkácsy Mihály Pillanatnyi fölhevülés című kosztümös zsánerképét 20 millió forintért ütötték le.

Több mint 60 millió forinttal zárt az Aukciósház műtárgy árverése, ami főleg a magyar műtárgyak iránti rendkívüli érdeklődésnek köszönhető. A műértő közönség leginkább a Zsolnay kerámiákat értékelte: a gyár egy szecessziós lámpája, a Vetkőző nőalak és egy porcelánfajansz díszváza egyaránt 1,4 millió forintot ért.

„A világgazdaság labilitását megtapasztaló befektetők az értékállóságot továbbra is elsődleges szempontnak tartják, így közülük is egyre többen fordulnak a műtárgypiac felé. Ezt bizonyítja az aukció sikere is, hiszen egy Munkácsy festmény vagy egy Kisfaludi szobor birtoklása szinte biztos garanciát jelent a jövőre nézve” – hangsúlyozta Tűzkő Péter, a BÁV kereskedelmi igazgatója.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!