Az utolsó nosztalgikus, hagyományos jegyvásárlók meggyőzése érdekében az Air France-KLM minden Franciaországból induló járatra jegyenkénti 8 eurós papíralapú jegyadót vezetett be, melyet április 3-tól számít fel a légitársaság. Ez az összeg retúrjegy esetén megduplázódik, írja a Le Figaro.
A társaság ezt a fajta pluszköltséget már 2004-től bevezette amerikai járataira. Szintén ugyanezt tették az amerikai légitársaságok is. A szakma megértéssel fogadta a bejelentést, hiszen ez a fejlődési folyamat része. Az utazási ügynökségek érdekképviselete szerint a tagjaik által kiállított jegyek 80 százaléka elektronikus. Az Air France célja, hogy 2007 végére kizárólag elektronikus jegyeket vásároljanak az utazók. A társaság emellett a költségek lefaragását is várja a e-jegyektől.
A folyamatos átállás kedvező az utazási irodákra nézve is, hiszen nem szükséges üres jegyeket tartaniuk, illetve széfben tartani a már kiadott jegyeket.
Mint arról az mfor.hu beszámolt, az Air France légitársaság földi alkalmazottai fenyegetve érzik munkahelyeiket az internetes jegyeladások miatt. A vezetőség viszont hivatalosan nem tervez leépítést. Néhány héttel ezelőtt a társaság bejelentette, hogy 2008-ra utasainak háromnegyede interneten vásárolt jeggyel fog utazni. Jelenleg ez az arány alig egyharmadot tesz ki.
Kapcsolódó anyagok:
Drágulni fognak a párizsi repterek díjai
Az online-trendtől félnek az Air France dolgozói