2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Akciórendőrség néven fogyasztóknak, vásárlóknak szóló akciókat ellenőrző csoportot hozott létre egy internetes oldal.

Vége az álakciók idejének

A GlobalPlaza.hu közleménye szerint akciórendőrségük feladata szúrópróbaszerűen meggyőződni arról, hogy az áruházláncok, hipermarketek akciós újságaiban szereplő termékek megvásárolhatók-e vagy sem, és ezeket a tapasztalatokat megossza az internetező vásárlókkal.

Az akciórendőrség hétről-hétre véletlenszerűen kiválaszt egy-egy áruházat, amely referenciául szolgál a megfigyelésben. A "kommandó" az áruházakban próbavásárlásokkal állapítja meg, hogy valóban lehet-e a meghirdetett terméket kapni, van-e belőle azonnal megvásárolható termék vagy sem.

Az oldal újdonsága az is, hogy a látogatók mostantól értékelhetik az áruházláncokat, hipermarketeket, plázákat, üzletházakat, továbbá azok üzleteit is: valamennyi esetében öt szempont alapján pontozhatnak.

A portál 2005. februári elindítása óta Magyarország elsőszámú és egyetlen olyan vásárlást előkészítő internetes oldala, amely az áruházláncok és hipermarketek akcióit, illetve a bevásárlóközpontok, plázák ajánlatait bemutatja. Havonta több mint 100 ezer potenciális vásárlót ér el. Az oldal 2005 őszén elnyerte a Magyar Marketing Szövetségtől az "Év Honlapja 2005" különdíjat.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!