Az USA légi forgalmát felügyelő ügynökség (FAA) éves előrejelzése szerint ugrásszerűen fog növekedni a repülőutak száma a gépek egy új, nagyon kisméretű osztályának megjelenése miatt. Ezt az új típust nagyon könnyű repülőgépnek (very light jet) nevezik, s mindössze hat-nyolc embernek van benne hely. E járművek valamivel lassabban, de magasabban közlekednek, mint a hagyományos utasszállítók, s könnyedén tudnak rövid kifutóval rendelkező reptereken landolni - írja az International Herald Tribune.

Az FAA előrejelzése szerint idén nagyjából 100 darab mikrorepülő kezdi meg működését. Az új géposztály támogatói szerint egy forradalmian újszerű légitaxi- és charterszolgáltatás jöhetne létre, hiszen lehetőség nyílna az utasokat desztinációjuktól 20 perces távolságban lévő kis repterekre szállítani.
A mikrorepülők ára 1,5 és 2,25 millió dollár között mozog, vagyis nagyjából fele annyiba kerülnek, mint a jelenleg forgalomban lévő üzleti gépek. Ez azért lehetséges, mert a mikrorepülőkön használt hajtóműveket eredetileg katonai cirkálórakétákra tervezték, s ezért jóval kisebbek és könnyebbek, mint a hagyományos motorok.
Nem mindenki gondolja úgy azonban, hogy légiipari forradalom előtt állunk. Jack Pelton, a Cessna Aircraft elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy az új osztályú gépek meggyőző ár-érték aránnyal rendelkeznek, de egy utasszállító működtetése többet jelent puszta megvásárlásánál. Komoly feladat például a pilóták megfelelő kiképzése. Pelton szerint a következő öt évben mindössze 500 gép fog csatasorba állni.