1p

Több lehetősége is van Magyarországnak, hogy megnyugtatóan rendezze a paksi atomerőműben keletkező hulladék, mint például a használt fűtőelemek elhelyezésével kapcsolatos problémát - mondta Aszódi Attila, a paksi bővítésért felelős kormánybiztos hétfő este az M1 aktuális csatorna esti hírműsorában.

A kormánybiztos a használt fűtőelemekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy

"nagyon szerencsés helyzetben vagyunk",

mert több választási lehetősége is van az országnak.

Magyarországnak lehetősége van hazai átmeneti tárolásra, valamint a magyar-orosz államközi szerződés értelmében lehetősége van arra, hogy a fűtőelemeket visszaszállítsa Oroszországba, akár átmeneti tárolásra, akár pedig feldolgozásra - fűzte hozzá.

Aszódi Attila közölte: arra is lehetőség van, hogy egy harmadik országban dolgozzák fel a használt fűtőelemeket, ebben az esetben pedig azt követően kell gondoskodni az elhelyezésükről.

Megjegyezte, hogy az unióban direktíva szabályozza a fűtőelemek kezelését, és Magyarországnak még az idén ki kell dolgoznia és le kell adnia egy hulladékkezelési programot, amelyben meghatározzák azokat a szakmai alapvetéseket, amelyek irányadóak lesznek az elkövetkező években ebben a kérdésben.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!