2p

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) közzétette 2009-es piacfelügyeleti tervét, amelyben kiemelt feladatként szerepel az internetszolgáltatók által meghirdetett sávszélesség követelményeinek ellenőrzése, a szolgáltatók egyoldalú szerződésmódosítási gyakorlatának felülvizsgálata, valamint az emelt díjas számok felhasználásának ellenőrzése is.

Az NHH szerdai közleménye szerint a hatóság jövőre - jogsértések esetén - a bírságolás mellett élni fog a nyilvánosság eszközeivel is, így tervei szerint kötelezi majd az érintett szolgáltatókat arra, hogy az elmarasztaló határozatot hozzák nyilvánosságra országos napilapokban, illetve saját ügyfélszolgálatukon és honlapjukon.

A hatóság az idén a piacfelügyeleti eljárások során eddig több mint 160 millió forint bírságot szabott ki, ami jelentősen meghaladja az előző évek átlagát.

A piacfelügyeleti terv alapján az NHH az elektronikus hírközlési szolgáltatások és szolgáltatók általános ellenőrzése mellett 2009-ben is vizsgálja a jelentős piaci erejű szolgáltatókra kirótt kötelezettségek, valamint a korábbi felhívásokban, határozatokban foglaltak betartását.

A piacfelügyeleti tevékenység kiterjed a piac működésének figyelemmel kísérésére is, így egyebek mellett a hatóság vizsgálja a kábeltelevíziós ellátottságot, valamint a szélessávú szolgáltatások helyzetét is.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!