2p

Az, hogy az Észak-Déli autópálya nem szerepel az Európai Bizottság listáján a kiemelt projektek között, nem jelenti, hogy Magyarország elesne az uniós forrásoktól, nyilatkozta Kazatsay Zoltán a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) EU-integrációs helyettes államtitkára az MTI-nek.

Magyarország a május elsejei csatlakozással jogosult lesz a Kohéziós Alap, valamint az úgynevezett TEN-alap forrásaira is a beruházás megvalósításához. Míg a Kohéziós Alap esetében a támogatás maximális értéke a beruházás 85 százaléka, addig a TEN-alapnál (transzeurópai szállítási hálózatok) egyelőre csupán 10 százaléka.

Kazatsay Zoltán, a folyosó magyarországi szakaszának beruházási értékével kapcsolatban közölte: nagyságrendileg 200-300 milliárd forintba kerülhet, amelynek egy részét európai uniós forrásból finanszírozzák. Mint mondta, ez a folyosó érinti a 2-es út, az M0-ás autóutat, az M6-os és 56-os utat. A projekt uniós támogatási igénye előkészítés alatt áll. Közölte: az M6-os Budapest-Dunaújváros közötti szakaszát már januárban meghirdették, az építkezés még az idén el is kezdődhet. A Dunaújvárostól délre eső szakaszok megépítését kormányrendeletek szabályozzák, ezeknél már uniós forrásokat is meg lehet pályázni.

Az M0-ás egyik szakaszánál az idén indul az állami beruházás, a következő szakaszok kivitelezésére a Kohéziós Alap forrásait pályázzák meg még a nyáron, az építkezés jövőre megindulhat. A 2-es út fejlesztését ütemezett program szerint hajtják végre, amely alapján 2007-ig jelentős munkálatokat végeznek el. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!