A felügyelő bizottság döntése értelmében a telefontársaság 2011-ig 2500 munkahelyet készül leépíteni a vezetékes hálózat területén a jelenlegi 9500-ból. Jövő év végéig 1250 dolgozót küldenek el, nagy részüket még az idén. Mivel többnyire olyan alkalmazottakról van szó, akiknek elméletileg nyugdíjba menetelükig nem lehet felmondani, passzív állományba kerülnek, vagyis az alapfizetésüket továbbra is folyósítják nekik, de munkába nem kell járniuk, és semmilyen pótlékot sem kapnak.
A költségekre a cég 630 millió eurót kénytelen félretenni, ami elviszi az idei nettó nyereség egészét: az üzleti eredmény ezáltal 85 százalékkal visszaesik, a mérleg pedig mínuszt fog mutatni.
Keddi sajtójelentések szerint négyszázan önként vállalják a távozást, őket egy külön, hatvanmillió eurós szociális keretből elégítik ki.
A vállalat vezére, Boris Nemsic a leépítés indoklásaként elmondta, hogy a vezetékes telefonszolgáltatás meredeken veszített jelentőségéből az utóbbi években: míg négy évvel ezelőtt a hívások 55 százaléka bonyolódott a vezetékes hálózaton, addig ma már csak egynegyedük. Az előfizetői állomások száma 2,9 millióról 2,3 millióra csökkent, ugyanakkor az alkalmazottak száma változatlan maradt.