3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

2011-ben végig az állami támogatás mellett létrejött munkahelyek uralták a munkaerőpiacot - derült ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat napokban közölt adataiból. Mfor.hu-háttér.

A decemberi 32 919 bejelentett új munkahely 11,1 százalékkal, vagyis 3300 fővel volt több, mint előző hónapban. Ha az előző évihez viszonyítjuk, akkor 28 százalékkal több újonnan bejelentett munkahelyről kell beszélni. A bejelentett új munkahelyeknek mindössze harmada volt a nem támogatott munkahely, ami arra utal, hogy még mindig alacsonynak tekinthető a "normális", piaci munkakereslet. A 23,4 ezer államilag támogatott új pozíció mellett mindössze 9564 nem támogatott helyet jelentettek be az év utolsó hónapjában.

Érdemes megvizsgálni a két munkahelytípus változását is, hiszen az államilag támogatottak száma egy hónap alatt nagyobb mértékben (21,1 százalékkal) növekedett, mint a nem támogatott helyek száma, ami egy hónap alatt 7,4 százalékos, éves viszonylatban pedig jelentős, 18,6 százalékos visszaesést mutatott.

Egész éves tendencia

Ahogy azt az alábbi grafikon is jól szemlélteti, a korábbi évekkel ellentétben 2011-ben az állami szerepvállalás végig meghatározó volt a munkaerőpiacon, hiszen hónapról hónapra az újonnan bejelentett álláshelyek közel 70 százalékát állami támogatással hozták létre – ez egyébként magába foglalja a közmunkákat is.

Az elmúlt három évben – sőt, 2004 óta, mióta a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat közzéteszi ezeket az adatok - nem volt ennyi új munkahely decemberben, bár a mostani kiugró adat is mindössze az állami támogatással létrejött helyeknek köszönhető. Ha megfigyeljük az egész éves trendet, megfigyelhető a munkaerőpiac végig torz jellege a támogatott és a nem támogatott munkahelyek arányának eltolódása miatt. A korábbi években ugyanis hónapról hónapra rendszerint kiegyensúlyozta egymást a kétféle munkahelyteremtés megoszlása.

Csökken a nyilvántartásba lépők száma

2011 decemberében 87 200 fő volt a nyilvántartásba belépők száma, ami az előző hónaphoz képest 34,6 százalékkal, előző év azonos időszakához képest pedig 8 százalékkal volt magasabb, míg a nyilvántartott álláskeresők száma 552,3 ezer fő volt, ami előző hónaphoz képest 4,9 százalékos emelkedést mutat. Éves szinten ennél is jelentősebbnek tekinthető, 6,6 százalékkal volt magasabb ez a szám. „Az álláskeresők 53,9%-a (297,6 ezer fő) volt jogosult álláskeresési támogatásra vagy szociális ellátásra és több mint négytizedük (254,7 ezer fő) ellátatlan maradt. Álláskeresési járadékra 96,7 ezren, álláskeresési segélyre 9,1 ezren voltak jogosultak és 192,0 ezren kaptak szociális ellátást”- olvasható a jelentésben.

Éves szinten változatlan a pályakezdők aránya

A nyilvántartott álláskeresőkön belül a pályakezdők 9,4 százalékos arányt képviseltek decemberben, ami a múlt hónaphoz képest 0,4 százalékponttal csökkent, ennek oka, hogy a nyilvántartott álláskeresők számának növekedési volumene meghaladta a pályakezdők számának növekedési mértékét. A számuk decemberben 52,1 ezer fő volt, ami novemberhez képest 1,5 százalékkal nőtt, 2010 azonos időszakához képest pedig 1,9 százalékkal alacsonyabb.

A diplomás álláskeresők számában havi szinten is növekedés történt, bár előző évhez képest lényegi változás nem észlelhető. 2011 decemberében hazánkban az NFSZ statisztikája szerint 30,1 ezren kerestek diplomásként munkát, ami 2 százalékkal nagyobb adat a novemberinél, és előző évhez képest pedig mindössze 0,9 százalékos mérséklődést mutat.

Székely Sarolta

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!