Az idén 71 országból 6262, hazánkból pedig 15 kiállító vett részt a rendezvényen. A legnagyobb számban ázsiai vállalatok érkeztek, de sok volt a kelet-európai stand is. Az informatikai tevékenység-kihelyezési piacra fókuszált Románia, Oroszország, Ukrajna, de Bulgária és Örményország is. India mellett a régió egyre vonzóbb célpontnak számít a nyugat-európai és amerikai cégek körében.
Németországi leányvállalata révén a Kürt Zrt. is ott volt az eseményen, első saját fejlesztésű, a belső adatlopásokat megakadályozó szoftverét mutatta be. A hazai résztvevők közül többen is sikeresnek értékelték a vásári megjelenést. Komoly érdeklődés volt a Navayo Technologies által készített, a magánhálózatok biztonságát új szintre emelő eszköz iránt, és hasonlóan kedvező fogadtatásban részesült a 77 Elektronika Kft. berendezése is, amelynek segítségével nagy távolságra, akár 10 kilométerre is lehet ADSL-szolgáltatást nyújtani, számol be a Világgazdaság.