BKV-sztrájk: „Akkor is kitartunk, ha egy fillért sem kapunk”

„Ott, ahol az a sok ember áll az ajtóban, ott tud bemenni jobbra, keresse csak a diszpécsereket” – igazít útba csütörtök késő délután a kelenföldi buszgarázs portása. Az a „sok ember” egy körülbelül harmincfős „dohányzó szakasz”, akik éppen a nap eseményeit tárgyalják ki.

A középpontban persze a délutáni „Moszkva téri atrocitás” áll: az első hírek szerint megtámadták Kocsis István BKV-vezérigazgatót miközben sajtótájékoztatójára igyekezett. Néhány percre rá rögtön cáfolták a hírt, állítólag a rendőrség téves bejelentés alapján lepte el az esemény tervezett helyszínét.

Ahogy belépek a garázsba, mögöttem rögtön egy hangos „Hajrá Fradi!” kiáltás fogad, melyre az egyik belső sarokból rögtön jön a válasz „Újpest! Újpest!” skandálással. Ekkor esik le, hogy a sztrájkoló sofőrök a nyakamban lógó zöld-fehér sálra akarnak utalni, így rögtön szereztem magamnak néhány ellendrukkert, pedig még meg sem szólaltam.

A diszpécser körbevezet a garázsban, ekkor kiderül, hogy a BKV-tól kapott engedélyem arra nem jogosít fel, hogy a szerelőcsarnokban is fotózzak, így maradnak az udvaron álló buszok és a sztrájkolók az épületben.

A helyi sztrájkbizottság tagjával már arról beszélgetünk, meddig tarthatnak ki a sofőrök. „Készek vagyunk a végsőkig kitartani, amíg nem lesz megegyezés. Nekünk nincs semmi különös követelésünk, csak azt akarjuk megkapni, amit eddig” – vázolja fel.

A sajtóban arról lehetett olvasni, hogy elsősorban az úgynevezett „pulykapénz”, azaz az év végi 45 ezer forintos ajándékutalvány és az egészség- illetve nyugdíjpénztári befizetések képezik a vita tárgyát. 2009 végéig ugyanis a BKV mindenki után befizette havi bérének 3 százalékát a pénztárakba, a dolgozók pedig további egy százalékot tettek be a saját fizetésükből. Ezt az arányt most meg akarják fordítani, ezt pedig a szakszervezetek nem tudják elfogadni.

„A pulykapénzt annak idején bértárgyalásokon alkudtuk ki. Akkor arról volt szó, hogy ennyit tudnak emelni, de mellette lesz az ajándékutalvány, tehát ezt nem jutalomként kapjuk” – mondja a szakszervezetis.

Beszélgetőtársam hozzáteszi: ők szívesen visszamennének dolgozni akár azonnal, ha megszületne a megállapodás. „Ez nem olyan munka, hogy csak ülünk. Illetve igen, de inkább a buszban ülnénk” – vázolja fel.

A sztrájkbizottság tagja szerint az is kérdéses, hogy ha egyáltalán megszületne a megállapodás, mennyi idő alatt lehetne újra forgalomba állítani a napok óta pihenő buszokat. „Ha mondjuk most éjfélig megállapodnának a felek, akkor talán hajnali négyre sikerülne annyi buszt elfogadható állapotba hozni, hogy elindulhasson a forgalom. Ezek 20-25 éves járművek, a motorok és az akkumulátorok sem újak” – érzékelteti a helyzetet.

A sztrájkoló buszsofőröknek jól esett, hogy ha csak négy órára is, de csatlakoztak a vasutasok szolidaritásból a sztrájkhoz csütörtök hajnalban. „Minden támogatást szívesen fogadunk, sorra kapjuk a támogató telefonokat, e-maileket, ez is közrejátszik abban, hogy a sofőrök elszántak” – mondja a sztrájkolók egyik képviselője.

A garázsban azt is elmondják kérdésemre, hogy csütörtökön egyetlen busz sem ment ki Kelenföldről, holott elvileg egy műszakban több mint 250 járatnak kéne innen indulnia. Azt viszont elismerik, hogy volt néhány buszvezető, akik felvették a munkát, azonban az ő arányuk messze tíz százalék alatt volt.

„Vannak olyanok, akik anyagi, erkölcsi vagy egyéb okból felveszik a munkát, őket is meg kell érteni, nem állhatok eléjük, kiengedem őket a műszak elején” – mondja a sztrájkbizottság tagja.

Csütörtökön már arról is lehetett hallani, hogy a munkába álló villamos- és metróvezetőket az átlagosnál több biztonsági ember védi a járműveken és az állomásokon. „Erről én nem hallottam, de könnyen elképzelhető, hogy sokminden rajtuk csapódik most le” – véli beszélgetőtársam.

Tényleg, a sztrájkolók most árulóknak tekintik azokat, akik kimennek dolgozni? Esetleg kizárják őket a szakszervezetből? – jönnek elő a kérdések belőlem. A kelenföldi garázs szakszervezetise szerint nincsenek komoly konfliktusok, de az biztos, hogy „egy darabig rajtuk marad majd a bélyeg”. „Az lesz még érdekes, hogy ha mondjuk nekünk sikerül elérni valamit a sztrájkkal, akkor ők is részesednek-e majd a tortából” – teszi hozzá.

Közben megérkeznek a szakszervezetek vezetői, hogy tájékoztassák az érintetteket a tárgyalások állásáról a következő, esti forduló előtt. Az utóbbi napokban többen fejtegették azt is, hogy meddig tarthat ki a sztrájkalap, azaz meddig tudják kompenzálni a dolgozókat az elmaradt bérük miatt. Egyes hírek szerint a szakszervezeteknek napi 25 millió forintjába kerül a munkabeszüntetés.

Azt senki nem tudja pontosan megmondani, mennyivel járnak rosszabbul a sofőrök a sztrájkkal, mint ha dolgoznának. Abban viszont egyetértés van, hogy nem kapnak ugyanannyit, ezért is vannak olyanok, akik anyagilag nem engedhetik meg maguknak, hogy sztrájkoljanak.

Amikor ezt a témát kezdem boncolgatni, rögtön megélénkülnek körülöttünk a buszsofőrök, ehhez mindenkinek van hozzátennivalója. „Nem értem, miért az a fontos a média számára, hogy meddig tudunk mi kitartani. Szerintem inkább a másik oldalon kéne vizsgálódni” – teszi hozzá rögtön egy felindult sztrájkoló.

Egy másik résztvevő szerint nem is érdemes azon gondolkodni, meddig lesz elég a sztrájkalap. „A buszosok annyira elszántak, hogy akkor is kitartanak, ha egy fillért sem kapnak” – mondja.

Közben véget ér a vezetői tájékoztató, amíg Nemes Gábor egy tévécsatornának ad interjút, én igyekszem minél többet kihúzni Bartha Pálból, a szakszervezetek tárgyalódelegációjának tagjából, aki éppen az esti tárgyalási fordulóra siet.

„Szerintem egyelőre kevés az esély a megállapodásra, legkorábban talán hétfőn” – mondja a szakszervezeti vezér. Ugyanakkor hozzáteszi: ők hajlandók reggel, délután, éjjel is tárgyalni a mielőbbi megállapodás érdekében. Bartha egyelőre arról sem tud semmit mondani, bekapcsolódik-e Bajnai Gordon miniszterelnök is a tárgyalásokba, ahogy azt kérték csütörtökön.

„Itt a sofőrök külön kérték, hogy hétvégére se függesszük fel a sztrájkot, így valószínűleg a következő napokban is maradhat a munkabeszüntetés” – ezt már a kelenföldi buszgarázs sztrájkbizottságának tagja teszi hozzá.

A körülbelül egyórás látogatás végén a diszpécser kísér ki a kapuhoz. „Én azok közé tartozom, akik nem értenek egyet a sztrájkkal, szerintem ez csak egy végső megoldás kéne, hogy legyen. Ha én bejövök a munkahelyemre, akkor dolgozni jövök, nem kártyázni vagy olvasni” – teszi hozzá zárszóként. Ő egyébként nem is sztrájkol.