4p

Miközben a 2007-2013 közötti időszakot felölelő ÚMFT-ből mintegy 2900 milliárd forint lehetőséget nyitottak meg, és 2500 nyertes pályázót kiválasztottak, problémák is adódnak, mondta Bajnai Gordon. Nem könnyű elmagyarázni, hogy az uniós pénzek lehetőséget teremtenek, és a támogatásért cserébe fejlődést, a közösség számára is előnyös fejlesztéseket várnak.

Az Új Magyarország Fejlesztési Tervből (ÚMFT) eddig meghirdetett 182 pályázat és elfogadott 340 kiemelt projekt összesen mintegy 2900 milliárd forint lehetőséget nyitott meg a vállalkozók, az önkormányzatok, az iskolák, a civilek, az egyházak, a hátrányos helyzetben élők számára - mondta Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter.

A miniszter úgy vélekedett, hogy a 2007-2013. évi uniós költségvetési periódus induló szakaszát gyorsan maga mögött hagyta az ország, a magyar fejlesztéspolitika az Európai Unióban elsőként kapcsolt "utazó sebességbe." Miközben az uniós országok nagy része még csak ezekben a hetekben zárja, zárta a brüsszeli előkésztő tárgyalásokat, Magyarországon mintegy 2500 nyertest már kiválasztottak és az első kifizetések is megkezdődtek.

Sikerült ledolgozni a késéseket

Ezzel párhuzamosan az első Nemzeti Fejlesztési Terv pályázatainál felhalmozódott késedelmek nagy részét sikerült ledolgozni, a Magyarországgal együtt csatlakozott országok között az első helyen vagyunk a kifizetett összegek alapján. Jól állunk az összkifizetéseket illetően is. Ez azt jelenti, hogy az NFT I., a Kohéziós Alap, és az ÚMFT forrásaiból összesen 260 milliárd forintot fizettünk ki csak 2007-ben. Ezzel az eredménnyel Európa-bajnokként zárjuk az évet - mondta Bajnai Gordon.

A miniszter a 2007-2013. évi ÚMFT elindításának eredményei között említette, hogy a korábbihoz képest szigorúbb feltételek ellenére is a meghirdetett keretek többszörösére érkeztek pályázatok. Ez azt mutatja, hogy az ország visszaigazolta a fejlesztéspolitika filozófiáját: a támogatásért cserébe fejlődést, a közösség számára is előnyös fejlesztéseket, például munkahelyteremtő beruházásokat vár az ország. Eközben jóval egyszerűbbek lettek a pályázati folyamatok, egyes szabályok szigorításával tovább csökkentek a csalási lehetőségek.

El kell magyarázni a célokat

Az uniós források felhasználása során a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az idén megteremtette a fellebbezés lehetőségét, biztosítja a társadalmi ellenőrzést, civil tagok is részt vesznek a pályázatokat bíráló bizottságok döntéseiben. Az ügynökség a korrupció és a csalások kiszűrésére anti-lop portált működtet, és a Parlament az idei utolsó ülésén Európa legszigorúbb összeférhetetlenségi törvényét fogadta el.

A nehézségek közé sorolta a miniszter, hogy a kiváló, koncepciózus pályázatok, tervek mellett igen sok a gyengén előkésztett, irreális várakozásokat megjelenítő projekt. Nehéz feladat elmagyarázni önkormányzatoknak, vállalkozóknak, a magyar polgároknak, hogy az uniós ezermilliárdok nem garanciát, hanem csak lehetőséget teremtenek egy új európai Magyarország felépítésére.

2008-ban beindulnak a beruházások

Jövőre újabb pályázati kiírások jelennek meg, de 2008-ban már beérnek az idei döntések is - vélekedett a miniszter, aki szerint szinte naponta lesznek szerződéskötések, közbeszerzési pályázatok, megkezdődnek a beruházások, és felgyorsulnak a kifizetések.

Bajnai Gordon úgy látta, hogy Magyarország a nagyprojekteket jövőre, az év első felében nyújtja be az Európai Uniónak. A miniszter hangsúlyozta, hogy a nagyprojekteknél is a siker elsősorban a beruházásokat kezdeményező projektgazdákon áll vagy bukik.

Jövőre kell lezárni a 2004-2006. évi első Nemzeti Fejlesztési Tervet. A miniszter szerint óriási lemaradást hozott be az ország a "Nagytakarítás" akcióval, a források 82 százalékát, 544 milliárd forintot már kifizettek a pályázóknak, és a projektgazdák kevesebb mint 1 százaléka vár 90 napon túl a pénzére az intézmény hibájából. Ugyanakkor a Kohéziós Alapból finanszírozott közlekedési és környezetvédelmi projektek esetében fel kell gyorsítani a folyamatokat. Ehhez szükséges az engedélyezési és közbeszerzési szabályok újragondolása. Ezek a beruházások csak 2010 után zárulnak, tehát van még időnk a hátralékok ledolgozására - vélekedett Bajnai Gordon.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!