2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Muhammad Junusz bangladesi közgazdász és az általa alapított és vezetett, mikrohitelezéséről híres, a szegénység elleni harc jegyében kisembereknek és elesetteknek is kölcsönző Grameen Bank kapta az idén a Nobel-békedíjat.

A 66 éves gazdasági szakember, illetve bankja a vidéki szegények legszegényebbjeinek is nyújt hitelt dél-ázsiai hazájában, a világ egyik legszegényebb és "legzsúfoltabb" országában, ahol 147 millióan laknak 144 ezer négyzetkilométeren, tehát Magyarországnál csak mintegy másfélszer nagyobb területen.

"Tartós béke nem érhető el, ha a lakosság jelentős része nem kap lehetőséget arra, hogy kikeveredjen a szegénységből. A mikrohitel az egyik az ilyen lehetőségek közül" - hangzott el a bizottsági elnök döntésének indoklásában. Hozzátette: Junusz és bankja megmutatta, hogy még a legszegényebbek is tehetnek valamit előrejutásukért.

A "szegények bankáraként" emlegetett kitüntetett úgy fogalmazott a norvég NRK rádiónak adott nyilatkozatában, hogy "a bizottság támogatta döntésével annak az álomnak a megvalósulását, amely szerint meg lehet szabadítani a világot a szegénységtől".

Junusz Dakkában bejelentette, hogy jótékony célra fordítja a díjjal járó 10 millió svéd koronát (1,1 millió euró): a Grameen bank és a Danone francia élelmiszeripari óriáscég első közös vállalkozásának, egy nem nyereségérdekelt bangladesi gyárnak a finanszírozására. A díj összegének egy további részét egy szemészeti kórház, valamint egy víztisztító üzem létesítésére fordítja Junusz.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!