John Sicher, a Beverage Digest szerkesztője szerint a szénsavas üdítők piacának komoly problémával kell szembenéznie a tengerentúlon. A mostani gyermekek új generációt képviselnek a fogyasztásban. Ők ugyanis már sportitalokat, ásványvizet és egyéb, nem szénsavas italokat fogyasztanak. Amint felnőnek és valóban fogyasztóképes keresletet jelentenek, ez a változás még erősebben érződik majd a piacon.
Bill Pecoriello, a Morgan Stanley üdítőital-piaci elemzője szerint a szegmens néhány éven belül elkerülhetetlenül egyszázalékos forgalomcsökkenést fog megélni. Bár rövidtávon jó eredményeket produkál a mintegy 70 milliárd dolláros üdítőital piac az Egyesült Államokban, ez elsősorban az egyre kelendőbb cukromentes üdítők és energiaitalok növekvő árának köszönhető.
A Coca-Cola eladásai például Franciaországban és az Egyesült Királyságban jelentősen visszaestek, a társaság részvényei pedig felére csökkentek az utóbbi hét év során, mivel az új trendek egyre inkább az egészséges italok felé terelik a fogyasztást. A cég ezért 400 millió dollárral toldotta meg marketingköltését, hogy ismét fellendítse a Coke és a Sprite eladásait, melyek bevételeinek 80 százalékát adják.
A cég nemrég stratégiaváltáson esett túl , mely során nagyobb szerepet kaptak a termékek között az egészségesebb és szénsavmentes italok. 2006-ban a társaság számos újdonsággal rukkol ki, többek között teával és kávéval, valamint vitaminos juice-okkal. Emellett a Cola és a diétás Cola új verzióját is piacra dobják.
A Cadbury Schweppes pedig, amely olyan italmárkákat tudhatott magáénak Európában, mint a nálunk is ismert Schweppes, valamint az Orangina és Oasis, nemrégiben eladta italgyártó érdekeltségeit és kivonult az európai üdítőital-piacról. Az eladásból származó bevételeket a társaság nettó adósságának csökkentésére fordította.
A vállalat italgyártásban az amerikai piac harmadik legnagyobb szereplője (a Coca-Cola és a Pepsi mellett), piaci részesedése körülbelül 14,5 százalékos. A Cadbury egyébként egy diétás italának, a cukormentes Dr. Peppernek köszönheti az eredményt, amelynek az utóbbi időben 16 százalékkal nőtt a forgalma. A Magyarországon is ismert termékük, a 7up viszont most szorult le először a szénsavas üdítők top tízes amerikai listájáról, amit immár húsz éve állítanak össze.
A Morgan Stanley elemzője szerint egyszerűen bealkonyult a szénsavas üdítőknek. Szertefoszlott az őket körülvevő divatos imázs, mivel ma már mindenki egyre több vizet fogyaszt, csökkenti a szervezetbe bevitt cukormennyiséget és számolgatja a kalóriákat.
Az átalakulásnak azért akadnak nyertesei is, a három legnagyobb üdítőitalgyártó közül a Cadbury Schweppes 0,6 százalékkal növelte eladási adatait, míg a Coca-Cola Co. 0,1 százalékkal, a Pepsi-Cola Co. pedig 1,2 százalékkal kevesebb forgalmat produkált.
Az Adage adatai szerint az öt legismertebb és legkedveltebb üdítőmárka közül a klasszikus Coke 2 százalékos, a Pepsi-Cola 3,2 százalékos, a Diet Coke 0,1, míg a Diet Pepsi 1,9 százalékos csökkenést regisztrált. A Mountain Dew viszont 1,8 százalékkal növelte eladásait.