2p

Úgy tűnik, mind a General Motors, mind a Ford vezetői igazolva láthatják az elmúlt években hozott fájdalmas döntéseket. A cégek ugyan több tízezer munkásuktól váltak meg, és tucatnyi üzemet csuktak be, ám a féléves eredményük hosszú idő után ismét pozitív lett.

Ugyan jelentősen visszaesett a General Motors (GM) értékesítése, hiszen az egy évvel korábbi 53,9 milliárd dollárhoz képest 14 százalékkal visszaesett a cég bevétele, a hatékonyságot mégis sikerült annyira feltornászni, hogy a második negyedévben 891 milliós nyereséggel zárták. Az eredmény - amely önmagában is látványos - a tavalyi számokhoz képest óriási előrelépést jelent, mivel 2006 nyarán a GM 3,4 milliárdos veszteségről adott számot.

Érdekesség, hogy a GM számára a hazai piac továbbra is kemény dió, hiszen Észak-Amerikában jelenleg is veszteséget könyvelt el, ám más régiókban ezt sikerült ellensúlyoznia. Problémát jelentett az egykoron a céghez tartozó Delphi Corp. csődjével és átalakításával kapcsolatos költségteher is. Ami a jövőt illeti, a GM vezetése ugyan optimista, ám az elemzők szerint a mostani eredményeket meg kellene szilárdítani. Ennek azonban a konkurensek mellett gátja lehet az autóipari munkások szakszervezete is, amely nem hajlandó a társaság által kért engedményekre.

A munkásokkal a konkurens Fordnak is meggyűlhet a baja, miközben a GM-hez hasonló cipőben járnak. A második legnagyobb forgalmú amerikai autógyártó vállalat a múlt héten az elemzőket is meglepve hét egymást követő veszteséges negyedév után végre nyereségről adott számot. Az április-június közötti időszakot a Ford 750 millió dolláros plusszal zárta, szemben az egy évvel korábbi 317 milliós mínusszal. Az eredmény látványos javulása azt jelzi, hogy kezdenek beérni a nagyszabású átalakítási program gyümölcsei, melyek során 16 gyárat zártak be, 45 ezer munkahelyet szűntettek meg.

A Ford kapcsán ugyanakkor nagy kérdés, hogy a szakértők által - utólag - sikertelennek tartott akvizícióit hogyan kezeli. A brit Aston Martin márkán ugyan már túladtak, ám továbbra is az eredményeket rontja a brit Jaguar, illetve a Land Rover és a svéd Volvo is. Ezek kapcsán ugyan több sajtóhír is napvilágot látott, melyek szerint a Ford túlad ezeken a típusokon, ám mindeddig nem sikerült megfelelő vevőt találni rájuk.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!