Az óriáshernyónak becézett 54 méter hosszú szerelvény hajnalban érkezett Magyarországra a bécsi szerelőüzemből. A 820 millió forintos villamosból negyven darabot rendelt meg a főváros, melyek teljes egészében jövő év nyarára váltják le a nagykörúti járatokat. Az első Combinók azonban a hatezer kilométeres próbaüzem után már idén júliustól megjelennek a 4-es, 6-os vonalán.
353 férőhelyből 64 az ülőhely
A Siemens villamosát az ígéretekhez híven valóban nehezen lehet egy lapon említeni a korszerűtlenné vált idős Ganz-szerelvényekkel. Az új járművek mindegyike 2,4 méter széles, 12 tengelyes és összesen 6 modulból áll. A villamos végig átjárható, így belülről szinte el sem látni az egyik végéből a másikba. Oldalanként 8, egyenként 1,3 méter széles ajtó biztosítja a gyors le- és felszállás lehetőségét, amelyből kettőt kerekesszékkel is igénybe lehet venni. A mozgássérülteknek külön jelzőrendszert biztosítottak, így a járművezető időben értesül arról, hogy valaki kerekesszékkel kíván le- vagy éppen felszállni. Az alacsonypadlós jármű ráadásul teljesen lépcsőmentes.
A villamos összesen 353 férőhelyes, amelyből mindössze 64 az ülőhely. A kerekek fölött kialakított üléseknél egyébként feltűnően szűk helyet biztosítottak a lábaknak, amit állítólag technikai szempontból nem lehetett másképpen megoldani.

Klíma csak a vezetőállásban
A jármű tulajdonságainak felsorolásakor meg kell említeni, hogy a Siemens villamosok két kWó-val kevesebb áramot fogyasztanak, mint a jelenlegi Ganz-szerelvények. A Combino ugyanis fékezéskor elektromos energiát táplál vissza a hálózatba. A modern járművek karbantartására jelentős átalakításokat végeztek el a BKV Rt. kocsiszínében is. A beruházás költsége elérte a 1,5 milliárd forintot. Az alkatrészek és a szerszámok szintén borsos összegbe, összesen 3 milliárd forintba kerültek.
Az új villamosok miatt nem csak a szerelőműhelyeket kell átalakítani. Forgalomba-állításukhoz a nagykörút peronjait magasabbra és néhol szélesebbre kell építeni, míg a Margit-hídnál a síneket is ki kell cserélni. A vonal felújítását a tervek szerint április közepén kezdik el. A munkálatok ideje alatt buszok szállítják majd az utasokat.
Kiss Gergely