2p

A 2006-os év összesített adatai alapján átlagosan több mint húsz százalékkal nőttek a szakmunkáskeresetek tavalyelőtthöz képest. Az Állami Foglalkoztatási és Szociális Hivatal éves bértarifa-felmérése alapján a kedvezőtlen munkafeltételek között dolgozók havi bruttója megközelítette a 168 ezret, írja a Világgazdaság.

Akár bruttó 220 ezer forintot is hazavihetnek az építőipari szakmunkások - fogalmazott Tokár Péter. A Tesk Tanácsadó Kft. ügyvezetője hozzátette: ha feketén vagy szürkén foglalkoztatott a dolgozó, akkor még ennél is magasabb jövedelemre tehet szert. A feketemunkára utalnak a statisztikában szereplő alacsony keresetek is, hisz míg a piacon két kézzel kapkodnak a tehetséges kőművesekért, hivatalosan mindössze havi bruttó 90 ezret kapnak.

Tokár Péter egyébként azt tapasztalja, hogy az építőipari hiányszakmákban dolgozókat könnyű átcsábítaniuk a vállalatoknak a konkurenciától, ugyanis akár 5-10 ezer forintért is hajlandók váltani. A gyártó cégek lakatosai, a minősített hegesztők viszont csak több tízezer forintért, jobb munkakörülményekért, bejelentett állásért mozdulnak. Itt a bérek még magasabbak lehetnek, Nyugat-Magyarországon például a gyártó cégeknél dolgozó szakmunkások havi keresete a háromszázezret is meghaladhatja bruttóban.

Ősszel még nagyobb lesz a szakemberhiány, magasemelő targoncást biztosan nem lehet majd találni - jósolja Toldi Gábor. A Trenkwalder igazgatója elmondta, az egyik ügyfelüknél például több ír szakmunkás is dolgozik, mert finommechanikai termelési környezetbe nem találtak itthon megfelelő szakértelemmel rendelkező forrasztót. Az ő órabérük eléri az ötezer forintot.

Korántsem baj, hogy a foglalkoztatók béremeléssel versenyeznek egymással a jó munkaerőért, így legalább visszaadják a szakmunka becsületét, az viszont már kétséges, hogy a hazai cégek képesek lesznek konkurálni a német vagy francia vállalkozások javadalmazásával - mondta el a Világgazdaságnak Zsóka Péter szociológus.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!