A kötött, hurkolt harisnyaféléket gyártó cég mostanáig 194 zalai és vasi lakosnak adott munkát. Az alig négyszáz lakosú községben 1992 óta tevékenykedő német családi vállalkozás az egykori tsz-major épületében működtette üzemét.
Az elbocsátottak közül 28 helybéli, de Kondor László polgármester szerint közülük csak ketten találtak munkát. Így most 26 asszony családja és velük együtt az önkormányzat is lehetetlen helyzetbe került, mert a hirtelen munka nélkül maradtak támogatására nincs pénze a településnek.
Az önkormányzat eddig nyolc lakosnak juttatott rendelkezésre állási támogatást, s mindössze két közcélú foglalkoztatott volt. A szükséges támogatás 20 százaléka terheli a helyi önkormányzatot, de ennek finanszírozása is nehezen megoldható feladat, ha párhuzamosan kell ellátást folyósítani 8 plusz 26 lakos számára. A tavasz beköszöntétől pedig emelkedni fog a közcélú foglalkoztatottak száma is.
Az elbocsátottak közül néhánynak a családi bevétele éppen csak meghaladja azt az összeget, amely fölött már nem jár támogatás, a válság így nemcsak a volt munkaadót, hanem a családokat és az önkormányzatot is sújtja.
Az eddigi üzemnek helyet adó épület most üres. Az önkormányzat új, lehetőleg hazai befektetőt keres, aki foglalkoztatni tudná a zoknigyártást a szomszédos Ausztriában elsajátított asszonyokat.
MTI