3p

A fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított az Union Biztosítónak az MBI által értékesített "MBI Befektetési Jövőszámla" elnevezésű életbiztosítási termékéhez kapcsolódó hitellehetőséggel összefüggésben az MBI Nemzetközi Marketing Tanácsadó és Biztosításközvetítő Kft., az Union Biztosító Zrt. valamint a Kereskedelmi és Hitelbank Rt – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa.

Jogsértő magatartásáért az MBI Nemzetközi Marketing Tanácsadó és Biztosításközvetítő Kft. 72 millió forint, az Union Biztosító Zrt. 24 millió forint, a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. pedig 3 millió forint versenyfelügyeleti bírságot köteles fizetni.

A 2000. szeptember 19-től értékesített termékről a fogyasztók 2002. május 31-ig azt a tájékoztatást kapták, hogy a biztosítási szerződés megkötése által a későbbiekben lehetőség nyílik kedvezményes hitelfelvételre is, a konstrukció mögött álló banki háttérnek köszönhetően. A versenyfelügyeleti eljárás során ugyanakkor megállapítást nyert, hogy a konstrukció mögött nem állt semmilyen banki háttér.

2002. január 1-től 2002. május 31-ig a tájékoztatás kiegészült az - Union Biztosítóval a hitelezés tárgyában megállapodást nem is kötött - K&H által kibocsátott "banklevéllel", amely ismertette, hogy a pénzintézet milyen feltételekkel kész hitelt nyújtani az életbiztosítással rendelkezőknek, miközben erre nem is volt kidogozott banki konstrukció, illetőleg a "banklevélben" közölt államilag támogatott hitel nyújtására a banknak nem is volt lehetősége.

A fentiek alapján a GVH megállapította, hogy az MBI Nemzetközi Marketing Tanácsadó és Biztosításközvetítő Kft. és az Union Biztosító Zrt. 2000. szeptember 19-től 2002. május 31-ig, a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. Pedig 2002. január 1-től május 31-ig az "MBI Befektetési Jövőszámla" elnevezésű biztosítási termékhez kapcsolódó hitellehetőséggel kapcsolatban a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsítottak.

Az MBI-vel szemben kiszabott bírság összegének megállapítása során a GVH figyelemmel volt arra, hogy a vállalkozás esetében már a harmadik alkalommal kerül megállapításra jogsértés hasonló ügyben. A hivatal tekintettel volt a termék sajátosságaira is, így különösen arra, hogy az életbiztosítási szerződéseket legalább 20 évre kötötték, ezáltal hosszú távú hatást gyakorolva a piacra. A GVH számításba vette azt is, hogy az MBI milyen mértékű bevételhez jutott az általa megkötött életbiztosítási szerződések után az Union által fizetett igen magas mértékű jutalékból.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!