"Franciaország beruház a jövőjébe" - ez a felirat olvasható a francia gazdaság fellendítésére tervezett 35 milliárdos programot népszerűsítő plakáton, fölötte pedig fiatal várandós anya látható profilban, fehér frígiai sapkában és fehér ruhában, amely feltűnően kiemeli a Franciaországot jelképező Marianne domborodó hasát. A kormány által választott szimbólum mind az ellenzéki szocialisták, mind a feministák körében felháborodást váltott ki - adta hírül a Le Monde című francia lap.
A francia sajtóban vezető helyet kapott a terhes, mezítlábas, fehérruhás allegória. Thierry Saussez, a kormány tájékoztató irodájának (SIG) igazgatója "a jövő nagyon szép jelképének" nevezte a figyelemfelkeltő plakátot, ám a Nicolas Sarkozy elnök által kezdeményezett beruházási program vegyes fogadtatást kapott.
A szocialisták a reklámot a politika, a demokrácia és a költségvetés skandalumának minősítették és a reklámkampány leállítását követelték. A SIG 975 ezer eurót (több mint 260 millió forint) költött a fehérruhás Marianne-ra, de Saussez szerint ez az összeg igen csekély a gazdaságélénkítő program tervezett összegéhez (35 milliárd euró) képest. A kormány illetékese szerint a szocialista Francois Mitterrand elnöksége idején számos hasonló kampányra volt példa.
A Franciaországot megjelenítő nőalak alkalmazása a kommentárok szerint azért is kényes, mert a kormány előzőleg vitát kezdeményezett a francia nemzeti identitásról. Jean-Marc Huleux, a kampánnyal megbízott Euro RSCG cég alelnöke azt hangsúlyozta, hogy a jövendő anya figuráját és öltözetét még az identitási vita kezdete előtt alakították ki. "Normális, se túl szép, se túl csúnya, olyan, akiben mindenki egyetérthet" - vélekedett a reklámszakember. A Parisien című lapnak nyilatkozva egyenesen azt hangsúlyozta, hogy a nőalak fehér öltözete "a kristályos tisztaságot és az anyaságnak azt a szép pillanatát idézi, amely a nagy kölcsön minden ígéretét megtestesíti".
Több bíráló viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a fehér a monarchia színe volt és ritkán fordult elő, hogy Marianne csak fehérbe öltözött volna. Egy Marie Lanvin nevű blogíró arra emlékeztetett, hogy Marianne frígiai sapkája piros volt, ez jellemző vonása számtalan hagyományos ábrázolásának, többek között Delacroix híres festményén is így látható. Mariette Darrigrand nyelvész pedig arra mutatott rá, hogy Marianne figurája félig Athéne istennőre, félig Jeanne d'Arcra hasonlít, "szűz amazon és a város védője - nincs szó arról, hogy anya lenne".
Az üzenetet nem fogadták jól a feministák sem, akiket előzőleg Elisabeth Badinter "A konfliktus - a nő és az anya" című könyve is feldúlt, ebben ugyanis a volt igazságügyi miniszter felesége arra szólította fel a nőket, hogy helyezzék mindenek elébe az anyaságot. A Le Monde idézett egy Emelire nevű blogírót, aki meglehetősen merészen fejezte ki felháborodását: "Az állam kezének semmi dolga a méhemben, és főleg semmiképpen ne keressen ott pénzt!"
MTI