2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Mol és partnere, az Expert Petroleum (EP) bővíti Romániában kutatás-fejlesztési tevékenységét: a két cég három blokkra nyert kutatási engedélyt a Román Nemzeti Ásványi Nyersanyag Ügynökség (ANRM) által meghirdetett 10. kutatási pályázaton.

A Mol közleménye szerint a magyar olajcég és az Expert Petroleum közösen pályáztak az ANRM által meghirdetett tenderen azt követően, hogy megállapodtak, 70-30 százalékos arányban viselik a pályázattal kapcsolatos költségeket.

A pályázaton meghirdetett blokkok 1.000 és 30.000 négyzetkilométer közötti kiterjedésűek. Ebből 12 az ország nyugati részén, a Pannon-medencében helyezkedik el, 7 Dobrogeában, 11 pedig, mintegy 11.000 négyzetkilométer összterülettel, a Fekete-tenger kontinentális, sekélyebb vizein.

A blokkok kiértékelését követően a Mol és az Expert úgy döntött, hogy a Pannon-medencében található 3 legígéretesebb blokkra (Ex-1, Ex-5 és Ex-6) ad be pályázatot. A megpályázott és egyben odaítélt 3 kutatási blokk Románia nyugati részén, a magyar határ mellett található, összterületük 3.434 négyzetkilométer.

A kutatás első munkafázisa várhatóan 2011-ben kezdődik, és az előzetes becslések szerint a blokkok ígéretes olaj- és gázpotenciállal rendelkeznek, közülük néhány blokk nem hagyományos (unconventional) lehetőséget is hordoz.

A közlemény idézi Holoda Attilát, a Mol-csoport eurázsiai kutatás-termelés igazgatóját, aki elmondta, ezzel a lehetőséggel a csoport nemcsak a szomszédos országban régóta működő, jelentős kiskereskedelmi pozícióját egészíti ki új tevékenységgel, de egyúttal kutatás-termelési portfolióját is kiszélesíti a kelet-közép-európai régióban. Hozzátette, biztosak abban, hogy a Mol ismét sikeresen tudja hasznosítani a régióban megszerzett kutatás-termelési tapasztalatait, és bíznak benne, hogy az új blokkokban is megtartják a Pannon-medencében már elért kutatási találati arányát.

Michel Louboutin, az Expert Petroleum ügyvezető igazgatója kifejtette, az EP romániai működési tapasztalataival és termelés- fejlesztési szakértelmével járult hozzá a sikeres pályázathoz.

Ferencz I. Szabolcs, a Mol Románia ügyvezető igazgatója a közlemény szerint úgy vélte, a Mol-csoport kutatás-termelési tevékenységének kiterjesztése Romániára mindig is prioritás volt üzletfejlesztési stratégiájukban.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!