"A jelenlegi legfontosabb célkitűzés, hogy a Malév ne termeljen veszteséget" - emelte ki pénteki sajtótájékoztatóján Borisz Abramovics, a légitársaságot tavasszal privatizáló AirBridge Zrt. tulajdonosa.
Mint ismert, a Malév 2006. évi üzemi tevékenység eredménye mínusz 10,8 milliárd forint volt, 3,7 milliárd forinttal több a megelőző évinél; az adózás előtti veszteség pedig 11,9 milliárd forintot tett ki a konszolidált éves beszámoló szerint.
Növelnék a hatékonyságot
Abramovics utalt arra, hogy a cél elérése érdekében a jelenleginél hatékonyabbá kell tenni a cég működését, így például minden egyes járat gazdaságosságát meg fogják vizsgálni. Ezzel együtt a járatok számának csökkentése nem merült fel, s a vezető összességében az utasszám növekedését várja.
A kazah példa
A Malév felvirágoztatásának feladata a csütörtökön hivatalba lépett új vezérigazgatóra, a 2002 és 2005 között a kazah Air Astanát irányító Lloyd Paxtonra hárul majd. Mint arra Abramovics is utalt, a szakember ott már bizonyította, hogyan lehet egy viszonylag kis ország nemzeti légitársaságát rövid idő alatt nyereségessé tenni.
A számok mindenesetre Paxton mellett szólnak: a 2002-ben alakult Air Astana 2003-ban 1,7, 2004-ben 11,1, 2005-ben pedig 19,2 millió dollár adózás utáni nyereséget könyvelhetett el.
A korábban 35 évet a British Airwaysnél lehúzó, 64 éves szakember érdemei közé sorolják továbbá, hogy erős felsővezetői csapatot épített ki, sikeresen indította be a nemzetközi járatokat és több mint harminc százalékos átlagos éves növekedést tudott elérni pótlólagos tőkeinjekció nélkül.
"Nincs joga hibázni"
Azt Abramovics egyelőre nem árulta el, mikorra tervezi a nullszaldó elérését. Utalt viszont arra: a cég nagyon rossz helyzetben van, ezért a komoly tapasztalatokkal rendelkező szakembernek "nincs joga hibázni".
Paxton egyébként - Abramoviccsal egybehangzóan - fő feladatának azt tekinti, hogy a társaságot nyereségessé tegye. Hozzátette: bár a Malév jó termékekkel és kiváló flottával rendelkezik, a közép-európai piacon nagyon erős a verseny, ezért stabilizálni kell a vállalatot. Terveivel kapcsolatban konkrétumokat nem közölt, mivel - mint mondta - egyelőre ismerkedik a légitársasággal.
Gönci: nem búcsú, csak váltás
A sajtótájékoztatón jelen volt a héten leköszönt vezérigazgató, Gönci János is, aki megerősítette Abramovics állítását, miszerint "közös megegyezéssel" távozik posztjáról. Gönci egyébként következetesen "váltás"-ról beszélt, megemlítve, hogy nem megy el a cégtől, hiszen az igazgatóságnak továbbra is tagja marad.
A magyar szakember, aki 2005 februárjától töltötte be a vezérigazgatói posztot, kiemelte: irányítása alatt a likviditás fennmaradt (igaz, a veszteség növekedett), a Malév csatlakozott a Oneworld légiipari szövetséghez és sikeres privatizáción esett át. Egyúttal azonban elismerte: utódja nála lényegesen nagyobb tapasztalatokkal rendelkezik a légi közlekedés területén.
Wéber Balázs Menedzsment Fórum