A vállalati ügyfelek számára már 2006 novemberében elérhető lesz a Vista egy korai verziója, a nagyközönség számára azonban csak az ünnepi vásárlási szezon után kerül a boltok polcaira a rendszer - mondta el a világ legnagyobb szoftvergyártójának szóvivője. Elemzők szerint sok PC-gyártónak és kereskedőnek jelenthet majd nagy nehézséget, hogy csak az ünnepi időszak - s így a vásárlási roham - után jelenik meg a program.
Hat változatban

A cég hat verzióban tervezi kiadni operációs rendszerének következő reinkarnációját, amitől azt reméli, hogy jobban ki tudja majd elégíteni az ügyfelek eltérő igényeit. A hatból három otthoni, kettő vállalati felhasználók számára készül, egyet pedig a fejlődő piacokra szánnak a készítők. A különböző változatok árairól egyelőre nem árultak el részleteket - írja a BBC News.
A hosszú fejlesztési időszak alatt Longhornként ismert szoftver a társaság illetékesei szerint jelentős újításokat fog tartalmazni a korábbi Windows változatokhoz képest. Egészen más lesz például a program kinézete, illetve a hang- és hálózatkezelő alkalmazások is megújulnak.