1p

A tervezett időponthoz képest mintegy féléves csúszással, csak november elején hozza forgalomba PlayStation 3-as (PS3) játékkonzolját a Sony - írja a Napi Gazdaság. A késésért főleg az alkalmazott Blu-ray DVD-technológia másolásvédelmi problémája okolható.

A Sony PlayStation 3

Ken Kutaragi, a cég Computer Entertainment részlegének vezetője elmondta, hogy az elektronikus eszközök összekapcsolásához szükséges digitális audio- és videotechnológia standardizálása is lassabban megy a vártnál. A csúszással a japán társaság előnyhöz juttatja az amerikai Microsoftot, amely már tavaly nyár óta forgalmazza az Xbox legújabb változatát.

Elemzők szerint a késlekedés ugyan árt a Sonynak, de az igazán nagy baj az lenne, ha a játékgép karácsonyig sem kerülne a boltok polcaira. Az elődeinél összehasonlíthatatlanul nagyobb teljesítményű PS3 ára várhatóan 500 dollár körül lesz a piacra dobáskor, míg az Xbox 360 ennél száz dollárral olcsóbb. A PS1-ből és PS2-ből a cég egyaránt 100 milliónál többet adott el, a hármas szériából viszont kezdetben csak havi egymilliót akar gyártani - számol be a Napi Gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!