"Mátyás király hamar felismerte a kölcsönkérés és zálogbaadás hátrányait, ezért ha csak tehette, elkerülte ezeket a pénzszerzési módokat, helyette inkább rendkívüli adókkal vagy a pénzügyigazgatás átszervezésével fokozta jövedelmeit" - olvasható Soós Ferenc munkájában. Érdekes megnézni a pénzügyi szükségletek és modellek történelmét, akár tanulság-levonás szempontjából, akár csak azért, hogy eljátszadozzunk a gondolattal: régen hogyan kezelték ezt a fontos kérdést.
Ki támogatta Mozartot, és miből?
Utóbbit teszi az Erste Bank is, történelmi személyeket szerepeltet reklámjaiban, mondván, nekik is voltak pénzügyeik, és történelmi kortól, személyiségtől, igényektől függetlenül ezekre megoldást kerestek az adott kornak megfelelően. A reklám különösebben nem ütős első látásra, de az mindenképpen nagy előnye, hogy reklámtól szokatlan módon, gondolkodásra sarkallja az embert. Még az igazán jól sikerült hirdetések is főleg érzelmi húrokat pendítenek meg, míg ezen a történelmi témán érdemes akár el is gondolkozni: milyen pénzügyminiszter volt Mátyás király, hogy talált magának "szponzorokat" Columbus, és mecénásokat Mozart, hogyan juthatott volna lakáshoz annak idején egy fiatal házaspár, mint Rómeó és Júlia, vagy hogyan fialtathatta megtakarításait a nép egyszerű gyermeke, például Ludas Matyi.
A téma érdekességén túl szokatlan is, ugyanis kezdtünk hozzászokni ahhoz, hogy a bankok általában hétköznapi vagy kevésbé hétköznapi, de "akár a szomszédunk is lehetne" figurákkal operálnak, ezeket szappanoperákba szőve. A szappanopera-sort ugyan nem szakítja meg az Erste Bank sem, legfeljebb a karakterválasztás egyedi.
Újabb szappanopera
Siffel Ágnes, az Erste Bank marketingigazgatója az mfor.hu-nak elmondta, a kampányt sok kutatás előzte meg, a cél pedig az volt, hogy teljesen új irányt alakítson ki a bank, melyben szinte minden társadalmi réteg megjelenik. A kampány augusztus végén indult, és a szakember szerint a pénzügyi válság idején is helytálló, így nem gondolkozott el a bank vezetősége azon, hogy változtasson-e az üzeneten, vagy stíluson az új helyzetnek megfelelően.
"A film után is végeztünk kutatásokat, melyek azt mutatták, hogy "ütős" image és termék filmről van szó. Emlékezeti hatás, kedveltség, tetszési index alapján messze kiemelkedik a mezőnyből, figyelem felkeltő, egyedi, érdekes, szimpatikus, szórakoztató, "tiszta" érthető üzenetet tartalmaz és jól kiugrik a reklám blokkból." - mondta a marketingvezető.
A szappanopera műfaj mellékhatásaitól sem tart Siffel Ágnes, miszerint elveszik az üzenet a sztori mögött, sőt, abban hisz, hogy még rokonszenvesebbé válhat egy bank, ha a fogyasztók szinte várják a történet újabb elemeit. "Eddig imidzsfilmmel indítottunk, ezután jönnek majd a konkrét epizódok, a szereplők egyéni sorsát bemutatva" – árulta el a jövőbeni terveket Siffel Ágnes. A kiválasztásnál az volt a legfőbb szempont, hogy ismert, pozitív hősök szerepeljenek a filmben, és legyen egy hozzájuk köthető megoldásra váró pénzügyi szituáció.
Rózsa Sándor, a tesztoszteronbomba
Véletlen egybeesés csupán, hogy a Vodafone is a történelemkönyvekből keresett főszereplőt most futó, új kampányához. A szpoton Robin Hood – az angol gyökereket jelképezve – és Rózsa Sándor - helyi "specialitásként" - karöltve futnak közzétéve az egy bizonyos előfizetőknek szóló jó hírt. A kivitelezés igényes, jelen esetben a kreatívok nem próbálták robogóra, vagy taxiba ültetni a történelmi személyeket, és ha telekommunikáció nem is, de kommunikáció az ő korukban is volt. A szereplők pozitív mivoltát ugyan kicsit megkérdőjelezi főfoglalkozásuk, a betyárság, de legalább bőkezűen bántak zsákmányukkal, a szegényeket segítették vele. Mindenesetre óriási a kontraszt az eddigi pozitív celeb, és mosolygó, telefonáló fiatalok, és a mostani két útonálló-hős között.
Martin Jaros, a Vodafone október elsején kinevezett, cseh származású marketingkommunikációs igazgatója ismeri a magyar történelmet, és Rózsa Sándort, így szívesen bólintott rá a már elkészült kampányra. Véleménye szerint nem árt néha kilépni az idilli, "mosolygunk, telefonálunk, szépek és fiatalok vagyunk" világból. A szakember ugyan az angol nyelvet használja munkájához, azt azonban, hogy Rózsa Sándor egy tesztoszteronbomba ékes magyarsággal mondta az mfor.hu-nak.
"Ő nem beszél, de cool. Mindig is védelmezte a szegényeket, jutalmat osztott nekik, és jó párost alkot Robin Hooddal" – avatott be minket a karakterválasztás motivációiba. Az anyacég ugyan csodálkozott a szokatlan stíluson, de az a lényeg, hogy helyi szinten működjön a kampány. Szappanopera mindenesetre nem lesz belőle.
Az, hogy egy időben fut ez a két, egymáshoz igen hasonló kampány egyik marketingvezetőt sem zavarja. Martin Jarost azért nem, mert szerinte a Vodafone film autentikusabb, Siffel Ágnest pedig azért, mert az Erste előbb jött ki vele.
Gábor Fanni