2p

Az MVM százmilliárdos, az OTP Bank által szervezett hitelt tervez felvenni a napokban – tudta meg a Népszabadság Online.

Az állami energiaholding újabb, pénteki közgyűlésén várhatóan ehhez kéri a tulajdonosok – több mint 99 százalékban a magyar állam – hozzájárulását. A hitel egy részét maga az OTP adja, a többit más hitelintézetek. Ennek körülbelül a felét fordítaná az MVM az E.ON-cégek megvásárlására. A vételár tetemes, 260 milliárd forint, a szeptember 30-i fizetési határidő pedig sürget - írja a Népszabadság.

Az MVM 52 milliárdos saját forrása, a 71 milliárdos állami tőkeemelés (ami most hitel), a kínai bank kölcsöne (90 milliárd) és a hitelkeret 40-40 milliárdja azonban együtt sem elég, ezért lehetett szükség a konzorciális kölcsönre, amelyet a Csányi Sándor elnök-vezérigazgató vezette nagybank szervez. Igaz, ez sem feltétlenül csak a gázcégek megvásárlását célozza. (A lap hitelről szóló értesüléseit az érintettek nem kívánták kommentálni.) Az MVM eddigi kommunikációjából kiviláglik, hogy a cégcsoport nem kívánja az általa felvett kölcsönöket konkrét célokhoz rendelni. A Bank of China küldöttsége is hangsúlyozta, az MVM egészét, azon belül is számos különböző célt kívánnak hitelezni.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!