4p

A Budapest Airport (BA) szerint október végétől az eddigieknél érezhetően kisebb zajterhelés éri majd a fővárosi lakosok egy részét például annak köszönhetően, hogy a Nyugat felé távozó gépek többé nem a Margit-sziget és a budai hegyek felett hagyják el a fővárost. Stewart Wingate vezérigazgató hétfői sajtótájékoztatóján az egy évesre tervezett zajmunkaprogram részleteibe avatta be az egybegyűlteket, így az mfor.hu-t is.

Kisebb zajterhelést ígérnek (Fotó: EPA)

Miután korábban rendszeresen kisebb-nagyobb panaszok érkeztek a BA-hoz a lakosságot terhelő zajok miatt, a repülőteret üzemeltető társaság új, brit menedzsmentje 2006 februárjában 12 hónapos zajmunkaprogramot hirdetett meg. Az első fázis intézkedései a téli menetrendtől, tehát október 29-től fognak hatályba lépni, 2007 tavaszától pedig újabb változtatásokra kerül majd sor.

A II. és a XII. kerület a nyertes

A mostani módosulások szerint 3,25 fokról 5,5 fokra növelik a repülőgépek minimális emelkedési szögét. Ennek köszönhetően azok hamarabb érik el azt a magasságot, ahol a zajhatások már nem terhelik a lakosságot. Másrészt október végétől megszűnik a jelenleg fennálló probléma, miszerint sok repülőgép korán lefordul az úgynevezett SID-ekről (előírt indulási útvonal): az ezt lehetővé tévő magasságot a BA 1000-ről 2100 méterre emeli majd. A SID-ek szigorú betartatása jelentősen csökkenteni fogja a zaj szétszóródását a lakott területek felett, emelte ki Mudra István, a HungaroControl (HC) vezérigazgatója.

Mudra István

Harmadrészt a város irányában felszálló repülőgépek esetében felfüggesztik a jelenleg a Margit-sziget és a budai hegyek felett vezető útvonalat, mivel az ez alá eső lakott területek a többinél helyenként 500 méterrel magasabban fekszenek. A gépek északi irányban kerülik majd el ezt a városrészt, s így a felszálló gépek által keltett zaj - elsősorban a XII. és a II. kerületben - csökkenni fog. Igaz, a fenti korlátozás nem vonatkozik a leszálló gépekre, hiszen egy "Bécs felől érkező járattól nem várható el, hogy csak emiatt Szolnok felől közelítse meg a repteret", érvelt a HC vezérigazgatója.

Negyedrészt a csúcsidőszakokból kitiltják azokat a lassú, propelleres gépeket, amelyek nem képesek tartani a 240 kilométeres sebességet, és eddig feltartóztatták az utasszállító gépeket. Ez körülbelül 10-15 járatot érint majd naponta.

Stewart Wingate

Kivizsgálják a panaszokat

Az előírások betartását a BA és a HC közösen ellenőrzi majd, s a változások nyomán "november elejétől remélhetőleg érezhetően kisebb zajterhelés éri majd a lakosságot", fogalmazott Wingate. Egyúttal jelezte: szeretnének a magyar hatóságoktól olyan jogkört kapni, amely révén a fenti előírásokat megsértő légitársaságokra bírságot szabhatnak ki. Az ebből keletkező bevételt zajcsökkentési célokra fordítják majd.

Azok a lakosok, akik úgy vélik, eddig kár érte őket a zajhatások által, továbbra is zöld számon tehetnek bejelentést. A panaszokat a társaság szakembere egy független szakértővel közösen vizsgálja ki, s próbálja beazonosítani a vétkes légitársaságot is. Egyébként már volt arra precedens, hogy a repülőtér saját költségére javíttatta ki a repülőgépek által okozott károsodásokat, tette hozzá újságírói kérdésre a vezérigazgató.

Az október végétől módosuló budai útvonal

Az elmúlt hónapokban egyébként a HC és a BA kilenc lakossági fórumot tartott a zaj által érintett kerületekben és településeken, ezeken mintegy ötszázan vettek részt. Emellett a repülőtér-üzemeltető cég egyeztetett az önkormányzatokkal, a civil szervezetekkel és a légitársaságokkal is, és bevonta a döntésekbe az Egyesült Királyság Légiforgalmi Szolgálatának szakembereit is.

Az újabb változások előreláthatólag 2007 tavaszán lépnek majd életbe. Addigra valószínűleg kiderül az is, ténylegesen mennyit profitál majd a lakosság az október végétől érvényes rendből.

Wéber Balázs

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!