2p

A munkaadók 350 fős csoportos létszámleépítést jelentettek be az elmúlt két hétben Nyugat-Dunántúlon: a munkahelymegszűnések döntő többsége - 250 dolgozó elbocsájtása - Zala megyét érinti - közölte Kiss Ambrus, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója.

A három megyében – Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron - szeptember végéig mintegy ezer munkahely szűnt meg, az év végéig pedig további ezer fős leépítés várható. Ezzel szemben több mint 300 vállalkozás jelentette be, hogy összesen 5500 új munkahellyel bővíti a foglalkoztatást.

A létszámleépítés után a dolgozóknak csak egy része válik munkanélkülivé: sokan nyugdíjba mennek, vagy máshol helyezkednek el. A munkaügyi központban jelentkezőknek a szabad állások közül ajánlanak fel lehetőséget, a kereslet és a kínálat azonban szerkezetben és minőségben eltér egymástól. Október közepén a 8500 szabad álláshely 85-90 százaléka fizikai munka volt: 50 százalékban betanított munkásokat, 40 százalékban szakmunkásokat, 10 százalékban pedig segédmunkásokat kerestek.

A régióban évente több tízezres nagyságrendben jelentkeznek álláskeresők. Mindenkivel külön megállapodást kötnek, ha nem sikerül állást közvetíteni, akkor munkaerő-piaci igénynek megfelelő szolgáltatást, képzést ajánlanak fel. A koncentráltan jelentkező, csoportos létszámleépítés során akár munkacsoportokat tudnak kiközvetíteni. Kiss Ambrus külföldi munkaadókat említett, akik teljes munkacsoportot tudnak felvenni.

Horváth László, a Zalabaromfi zalaegerszegi cégcsoportjának szakszervezeti vezetője arról számolt be, hogy a Zalabaromfi közel 400 főt érintő, csoportos létszámleépítéséről a cégcsoport tulajdonosa még nem tett jogszerű bejelentést a munkaügyi központban. A cég dolgozói közül több mint 200-an adták be felmondásukat, abban bízva, hogy a rendkívüli felmondás nagyobb garanciát jelent ahhoz, hogy megkaphassák a juttatásaikat.

A dolgozók október 27-ig élhettek a rendkívüli felmondás jogával, ugyanis a cégcsoport október 10-ig nem fizette ki a bérüket és - mivel már nem indítják újra az üzemet - munkát sem tudott biztosítani számukra.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!