3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Beruházások nélkül nincs munkahelyteremtés, a beruházások növekedéséhez azonban bizalmi légkör kell - mondta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára hétfőn, a Széchenyi Kártya Program kapcsán rendezett székesfehérvári fórumon.

Dávid Ferenc hangsúlyozta: minden olyan lépést üdvözölnek, ami a vállalkozók megsegítésére irányul. Emlékeztetett, hogy a kormány végre a vállalkozók felé fordult, mert a devizahitelesek és az önkormányzatok után rajtuk is segíteni próbál a Széchenyi Kártya Program állami kamattámogatásának növelésével. Kiemelte: az egymillió új munkahely megteremtésével egyetértenek, de az beruházás nélkül nem fog megvalósulni. Úgy vélte, hogy önmagában a kamattámogatás nem elegendő, a beruházások növekedéséhez bizalmi légkör kell, mert "a vállalkozók körében nagyon megingott a jövőbe vetett hit".

Tragikusnak nevezte, hogy Magyarországon az idén és jövőre a beruházások volumene meg fog egyezni a 2000-es évivel. Megjegyezte, hogy a hazai vállalkozásoknál már a normál állóeszközpótlásra sincs pénz. A főtitkár az MTI érdeklődésére közölte, hogy a VOSZ a termelést helyezi előtérbe, mert egy termelőszférában létrehozott munkahely 2-2,5 munkahelyet hoz létre a szolgáltatás, kereskedelem területén. Hozzátette: szelektív adó- és járulékpolitikára van szükség, amelynek középpontjában a termelés áll.

Krisán László, a KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a magyar kkv-k nem mernek beruházni, mert drága a hitel vagy rossz a piac. Előbbire sikerült megoldást találni a Széchenyi Kártya Program megemelt kamattámogatásával: hat termékükből három esetében a cégek kevesebb mint havi 0,4 százalékos kamattal juthatnak hitelhez.

A kormány május 1-jétől évi 5 százalékra emelte a kamattámogatást a Széchenyi Beruházási Hitel, az uniós pályázatokhoz igényelhető Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel és a Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitel hitelszerződések teljes összegéhez, amelyet az adott ügylet futamidejének első három évére biztosít. A három konstrukcióhoz továbbra is kapcsolódik a hitelekhez nyújtott készfizető kezességvállalás díjának 50 százalékáig terjedő állami támogatás. Az olcsó hitel lehetővé teszi a válság miatt elhalasztott beruházások elindítását, a gépek, eszközök korszerűsítését, tovább növeli a kkv-szektor uniós pályázatokon való részvételének esélyeit.

A 2002-ben indult Széchenyi Kártya Program keretében eddig 185 ezer hitelügylet jött létre, a kihelyezett hitelösszeg elérte az 1200 milliárd forintot. Fejér megyében a befogadott igénylések száma közel 8500, ebből már létrejött több mint 6000 hitelügylet, ami összesen 37 milliárd forint összegű hitel kihelyezését jelenti a megye vállalkozói részére.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!