1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az idei szezonban is emelik az árakat Ausztriában.

Az idei téli szezonban átlagosan három százalékkal kerülnek majd többe a síbérletek Ausztriában a tavalyinál - közölték csütörtökön az osztrák gazdasági kamaránál (WKÖ) a felvonó társaságok megkérdezése alapján.

A 254 társaság a következő téli idényben a bevétel 4 százalékos csökkenésére számít, elsősorban azért, mert a font gyengülése miatt elmaradnak a legnépszerűbb osztrák síterepen, Tirolban az összes turista 18 százalékát kitevő britek.

Egyébként pedig nem lehet okuk panaszra a felvonókat üzemeltető cégeknek, hiszen a tavalyi téli szezont a válság ellenére rekord bevétellel zárták: nettó bevételük 1,167 milliárd eurót tett ki, ami 11 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Igaz a bevételek nagyjából 50 százalékát - mint a korábbi években általában - tavaly is fejlesztésre fordították, hozzávetőleg 550 millió eurót, és a 2010-es idényben is hasonló nagyságrendben tervez beruházásokat a 254 vállalat.

Ausztriával ellentétben Szlovákiában olcsóbb lesz a síelés. 

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!