2p

Az Európai Bizottság úgynevezett "indokolással ellátott vélemény" megküldésének formájában jogsértési eljárást indított csütörtökön a Cseh Köztársaság és Magyarország ellen, szerzői jogi témában, a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozása miatt.

Brüsszel szerint a fent említett szabadság korlátozása abban nyilvánul meg, hogy e két ország kizárólagos jogokkal ruházza fel a nemzeti jogkezelő szervezeteket.

A cseh és a magyar törvények előírják, hogy jog- vagy műtípusonként csak egy közös jogkezelő szervezet kaphat engedélyt a szerzői jogok, illetve azzal rokon jogok érvényesítésére.

"A nemzeti szervezeteknek garantált kizárólagos jog a többi tagállamban bejegyzett közös jogkezelő szervezetek számára lehetetlenné tesz minden tevékenységet, és megtagadja tőlük mind a letelepedés szabadságát, mind pedig a szolgáltatásnyújtás szabadságát. A Bizottság kétli, hogy e nemzeti rendelkezések igazolhatók" - olvasható az Európai Bizottság közleményében.

A brüsszeli Bizottság felhívja a figyelmet arra: a határokon átnyúló jogkezelés különösen kedvezőnek bizonyulhat az olyan, "természetszerűen határokon átnyúló platformokat igénybe vevő" jogok kezelése szempontjából, mint amilyen például az internet, a műhold és adott esetben a kábel. Ezenkívül a határokon átnyúló jogkezelés lehetővé teszi a nagyobb számú közönség körében való forgalmazást - teszik hozzá a közlemény megfogalmazói.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!